Kovács Nándor

A kiüresedő nemzettudat veszélye

Trianon előzményeiről és következményeiről tanácskoztak Tóthfaluban

(Sajtóvisszhang)

A Széchenyi István Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet szervezésében augusztus 31-én tanácskozást tartottak Tóthfaluban Trianon a magyarság tudatvilágában címmel. A rendezvény keretében bemutatták a Nyolcvan év kisebbségben című, a két évvel ezelőtti pályamunkákat tartalmazó gyűjteményes kiadványt, mely épp most hagyta el a Logos nyomdát.

A trianoni traumát boncolgató hétvégi tanácskozás igen tanulságos, már csak azért is, mert akár beismerjük, akár nem, a múlt függvényében élünk, a mindeddig takargatott, elhallgatott trauma viszont mélységesen meghatározza életszemléletünket, életvitelünket. A tanácskozás előadói közül többen harminc-negyven éve foglalkoznak e témával, és tanulmányaikban, riportjaikban, könyveikben igyekeztek rámutatni a trianoni döntés előzményeire és következményeire.

– A magyarság kollektív tudata a megvert és megalázott gyermek lelkületét szimbolizálja, amely a mindent kibírok dacosságában nyilvánul meg, egy idő után azonban megadó viselkedésbe, önfeladó magatartásba megy át – mondta a történelmi traumák a magyarság kollektív tudatában címen megtartott bevezető előadásában dr. Hódi Sándor. Értekezésében azt fejtegette, hogy a kollektív tudat nem pusztán szellemi örökség vagy alkati sajátosság, hanem a hatalmi viszonyok függvénye. A magyarok vélt vagy valós vétkeitől terhelt kollektív tudattal szemben példának hozta fel a nagyhatalmi erőszak táplálta erőt és büszkeséget sugárzó amerikai életszemléletet. „Az amerikaiak emelt fővel, gátlástalanul járnak-kelnek a világban, holott a történelmük alig kétszáz esztendeje alatt mérhetetlenül sok vér tapadt a kezükhöz, s rengeteg bűnt követtek el más népek ellen.” Mint mondta, a magyarok a szülőföldért és a szabadságért vívott harcuk nagy részét elvesztették. Ezeket a keserű történelmi tapasztalatokat a közösségi tudat igyekezett feldolgozni, vagy elfojtani, a trianoni csapást követően azonban kollektív tudatzavar lépett fel, amely máig tartó válsághelyzetet teremtett a néplélekben: nemcsak tudomásul vette és elfogadta, hanem saját kollektív tudatává tette elnyomóinak elvárásait. A magyarság kollektív tudata tehát nem a maga útját járja, hanem idegen önkény köré szerveződik, idegen érdekeket, gondolatokat, szándékokat próbál sajátunkként elfogadtatni. Bár sokszor a különböző ünnepek hevében beszélünk ugyan az ezeréves „államalapítás”-ról, „kultúrfölény”-ről, igazságot és elismerést követelve magunknak, cselekvés helyett mégis idegen pártfogók segítségéről álmodozunk.

Az új történelmi helyzet, a nagyhatalmi érdekek változása visszahat a magyarság kollektív tudatára is, hiszen amíg a közelmúltban a határon túli magyarság szellemi vezetőrétege a nemzettudat feladását szorgalmazta, és ehhez kötötte a diplomák osztását, addig napjainkban, az utódállamokban a kisebbségi pártok kormányzati szerepet vállalnak. A változások a kollektív tudat erősödéséhez, letisztulásához vezetnek, még annak ellenére is, hogy a kisebbségi pártok jobbára csak díszletként szolgálnak az adott államok politikai palettáján. A délvidéki magyarság Trianon okozta tudatzavarára rárakódott a hazugsághegyeken, féligazságokon, félremagyarázásokon nyugvó kommunizmus öröksége, amely az emberben meglevő legalantasabb ösztönökre építkezett: a tolvajlásra, hazugságra, gyűlöletre, hiúságra, irigységre, kegyetlenségre, besúgásra.

Ezekkel a tulajdonságokkal volt pótolható az ész, a tehetség, a kitartás hiánya. Így történhetett meg, hogy egy nemrégiben végzett felmérés tanúsága szerint az értelmüket vesztett szavakkal a megszállást felszabadulásnak, a hátrányos helyzetet egyenlőségnek, nemzettársaink lemészárlását testvériség-egységnek nevezzük, Titót pedig a legnagyobb magyarnak tekintsük. E kiüresedő nemzettudat következtében nálunk évente egy százalékkal csökken a magukat magyarnak vallók száma.

HÓDI Sándor bevezető előadása után az ausztráliai CSAPÓ Endre értekezett Trianon történelmi előzményeiről. Megállapította: a megalázó békediktátum nemcsak magyar tragédia, hanem része egy ma már körvonalazódni látszó rendszernek, amelyben a balliberális érdekek érvényesültek. A történelmi tények számbavétele után tehát bizton mondhatjuk, hogy a békediktátum egy politikai álláspont következménye. A rendszerváltás előtt is a nemzet egységében gondolkodó BAKOS István, a Magyarok Világszövetségének egykori titkára szólt azokról a törekvésekről is, amelyeket tankönyvek kiadásával a Nyugatra és az utódállamokba szakadt magyar gyerekek oktatásában szeretnének érvényesíteni, más szóval az arra irányuló erőfeszítést, hogy a tanulókat megtanítsák egységben látni a nemzet életterét. Az előadók között volt még DOMONKOS László, aki a délvidéki magyarság sorsát könyvekben és a Duna Televízió műsoraiban rendszeresen megjeleníti.

       (Hét Nap, 2002. szeptember 11.