Szecsei Mihály

A szerbiai stratégiai fejlesztési terv

regionális vonatkozása

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egeresi Sándor előadása után, aki rózsaszínben látott mindent, bizonyos fokú kurázsi kell ahhoz, hogy én leengedjem a lábakat a földre, s valahogy elmondjam, hol is vagyunk vagy hová jutunk.

Kiindulópontnak a szerbiai stratégiai tervet vettem. Ez a fejlesztési terv 2010-ig látja elő a jövőt. Azért 2010-ig, mert úgy tervezték, hogy akkor kerül be Szerbia az Európai Unióba. A paraméterek úgy vannak ütemezve, hogy arra az időre egyensúlyba jusson Szerbia gazdasága, illetve felzárkózzon Európához. Hadd mondjam el, hogy most már nem elég csak Európában gondolkodni, bár egyezek Egeresi Sándornak azzal a meglátásával, hogy Európa az első lépés. De hogy mást ne mondjak, Kína uralja a textilipart az egész világon, a világ pamuttermelésnek a nyolcvanvalahány százalékát ő adja. Ez a volumen kb. 230 millió tonna. Hozzá legközelebb India és Oroszország áll mintegy 30 valahány millió tonnával. Ahol ők megjelennek, nem csak nálunk, hanem az egész világon, ott át kell szervezni a textilipart.  Innen ered az óriási vita Szerbia és Montenegró között is. El kell dönteni: a textilipart védjük, vagy ne védjük?  Szerbia védené, egy elavult iparágról van szó, ami szerkezetileg rossz. Montenegrónak lényegében véve semmi köze sincs ehhez, ott a kínaiak behoznak mindent, ami csak kell. Vannak ilyen dolgok, amelyeket figyelembe kellett venni a stratégiai tervezésnél. Ez kihat – nyilván ezért kerültem véletlenül az előadók sorába –, mert ez kihat a regionális fejlesztésre, akár a szűkebb területfejlesztésre, akár a szélesebb térségfejlesztésre.

A stratégiai fejlesztési terv kidolgozásánál nehéz kiválasztani, eldönteni, hogyan fogalmazzák meg a célokat. Hogyan tűzzék ki azokat? És a hogyan fogalmazzák meg a megvalósítási akciókat? Nagyon komplex feladat jelenleg stratégiai tervet készíteni. A globalizáció folyamata olyan óriási technológiai, piaci és szerkezeti változásokat hajt végre, hogy nem lehet pontosan előlátni egy nemzetgazdaság helyzetének alakulását, hiszen öt év múlva már nem lesz ilyen nemzetgazdaság, nem lesz az a fajta nemzetgazdaság, amiről ma beszélünk. Egy fogalom lesz csupán, történelmi fogalom.

El kellett határozni, hogy milyen tervet készítünk, milyen stratégiát dolgozunk ki, milyen szerkezeti és piaci változásokat látunk elő.  A lehetséges módozatok egy stratégiai tervezetnél, ami kihat a területire is, a regionális fejlesztésre is, a következők. Vagy át kell engedni a gazdaságot a piaci mechanizmusnak, a fejlesztési stratégiát a piac intézményeire kell alapozni, ez az egyik módozat, a másik, hosszú távú prognózist kell készíteni a stratégiai opciók feltárására.

Szerbia, az én nemzedékem még úgy tanulta, természeti kincsekben igen gazdag. Ez a könyv most az írja, hogy 2010-től Szerbia színesfém importőr lesz. Gyorsan itt lesz az már. De több olyan termék is van, amelyekről úgy tanultuk, hogy Szerbia gazdag készletekkel rendelkezik, s most ezeket a termékeket 2010 után Szerbia importálni fogja, kivéve a szenet.

A másik nagy kérdés, területileg is, regionálisan is nagyon fontos, hogy tulajdonképpen melyik zónát kell előnybe helyezni: a fehér zónát, a törvényes nagyipart, mezőgazdaságot, szolgáltatásokat, amelyek törvényes keretek között működnek vagy a szürke zónát, az árnyékgazdaságot? A kormány bevallása szerint az árnyékgazdaság a társadalmi termék 42 százalékát adja. Biztos vagyok benne, hogy többet. De álljunk meg itt, a 42 százaléknál. Ez is majdnem fele a társadalmi terméknek. A szürke zóna egyes folyamatai törvényes kereteken belül zajlanak, tehát nem lopnak, nem rabolnak, hanem behozzák az árut, árulják és fizetnek más áruval. De vannak más folyamatok, amelyek az illegális üzletelés fogalomkörébe tartoznak. Ezeket zárjuk ki? Nem. Ezek a folyamatok az életszínvonalra közvetlenül kihatnak. A szakszervezet a múltkor megkérte a pénzügyminisztériumot, hogy ne hozzák meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel megszüntetik az utcai árusítást, a feketepiacot, mert ebből 600 ezer ember él csak Belgrádban.  

Ez kihat ránk is, hiszen ami a piacot, a kereskedelmet illeti Novi Pazar után Szabadka a legnagyobb központja ennek a szürke zónának. Ha valaki megnézi az ún. bolhapiacot Szabadkán, több százmillió dináros befektetéseket talál. Nem nevezem meg a beruházókat, jó barátaim, jó ismerőseim, több százmilliót fektetnek be, és én, mint közgazdász szégyenkezem, tényleg annyira kifizetődő lesz még tíz évig a feketegazdaság, a feketepiac, a szürke zóna? Nem kell erről, hogy többet beszéljek. 

Ez a stratégiai terv 23 szektort ölel fel, azzal, hogy a hangsúlyt a fehér zónára helyezi, tudomásul veszi, hogy van szürke zóna, van árnyékgazdaság, de a hangsúlyt a fehér zónára helyezi. Ebből sem minden szektort, hanem csak 23 szektort emel ki. Persze, hogy nem mindegyik egyformán hat ki a regionális fejlesztésre. Ha a Duna–Körös–Maros–Tisza-eurorégióról beszélünk, akkor nyilván az élelmiszergazdaság nagyobb mértékben hat ki a regionális fejlesztésre, a szénfeldolgozás pedig kisebb mértékben. De azért mindegyik intézkedés, amelyet a stratégiai terv megvalósítására foganatosítanak, kihat a regionális fejlesztésre, a térségfejlesztésre is. A 23 szektor, amelyet kiválasztottak, adja a társadalmi terméknek, a GDP 70 százalékát. Mint közgazdász mondom önöknek, hogy nyugodtan elfogadhatjuk, elég ennek a 23 szektornak az átfogása.

Nem tudjuk, milyen lesz a világgazdaság alakulása. Most nem beszélek se recesszióról, se újjáéledésről, de a világgazdaság egész máshogy fog kinézni 2010-ben, mint ahogyan azt gondoljuk, később majd egy-két adattal ezt alátámasztom.

Egy másik kérdés, hogy Szerbia gazdaságát rekonstruálni kell. Teljesen újjá kell építeni. Ez egy olyan tönkrement gazdaság, hogy nem tudom összehasonlítani a világháború utáni gazdaságok közül egyikkel sem. Nagyon tönkrement a gazdaságunk, és ezt rekonstruálni kell.

A harmadik, ami miatt azt hiszem Hódi Sándor fölkért előadásra, pedig az, hogy a fönntartható fejlesztéssel csökkenteni kell az elképesztően nagy regionális különbségeket. Ezt is számszerűsítve el fogom mondani. Azokat az óriási különbségeket, amelyek a térség fejlettségében, a régiók fejlettségi szintjében jelentkeznek Szerbiában, csökkenteni kell.

Tisztelt hallgatóság, ebben a stratégiai tervben nem minden a mi javunkra történik, mert a gazdaságpolitika, a mechanizmus, a koncepció, a végrehajtás, az operatív tervek nem valami megkülönböztetett figyelemmel viseltetnek Vajdaság iránt, amely most a legfejlettebb területe az országnak. A stratégiának tulajdonképpen egy szociális tervet kellene megoldania.

Vannak korlátozó tényezők, mint mondottam, az első a leromlott gazdaság. A másik, hogy Szerbia szegény erőforrásokban. Koszovó akkora széntartalékokkal rendelkezik, hogy ennek az országnak 285 évig biztosítaná a szénellátottságát. Igen ám, de Koszovó az Koszovó és nem Szerbia. Én ugyan nem merem megmondani, hogy most hová tartozik, de nem lehetett bevenni ebbe a stratégiába. Tehát egy ilyen erőforrás van, és még sincsen. Kívül van.

Továbbá el kell mondani, hogy a szakmunkás igényes szektorokban elégtelen az ellátottság. Én tudom, olvasom, hogy Magyarországon sem megfelelő a munkaerő-szerkezet. Nálunk még rosszabb, nagyon rossz a helyzet. Nem akarom elvenni mások kenyerét, hogy a képzettségi szintekről is beszéljek.

A következő probléma a szolgáltatási szektoroknak a fejletlensége. Fejletlenek a szolgáltatási szektoraink, hiszen nálunk 27 és 34 százalékban vesznek részt a társadalmi termékben. A fejlett országokban ez mindenütt 60 százalék fölött van. Én tíz éve könyörgök Szabadkán, és nem csak könyörgök, most már bele is szóltam, hogy ki kell építeni a logisztikai központot. Sokkal jobb feltételünk van, én mondom, mint Szegednek, vagy mint Bajának, és ott már van két logisztikai központ. Mi nem tettünk semmit. Jó, nem mondta senki, hogy nem kell, de maradt minden a régiben.

Szerbiában az egész szolgáltatással ez a helyzet. Tudnunk kell továbbá azt is, hogy a fejlesztés egy halmozódó folyamat, amelyben halmozódnak a technológiai innovációs ismeretek. Ezt Szerbiában be kell indítani. Nem lesz könnyű dolog.

Az én feladatom az lenne, hogy bemutassam, az egyes szektorok hogyan járulnak hozzá a regionális fejlettségi különbségeknek a megszüntetéséhez. Ha például a szektorok, mondjuk az élelmiszergazdaság, olyan feladatot kapnak, hogy „a nemzet önellátását” kell biztosítaniuk, szerbül úgy van, hogy „nacionalna samodovoljnost”, az katasztrófa. Ebben az esetben a szektor nem csökkenti a régiónak a függőségét a többihez viszonyítva.

Vannak világgazdasági tendenciák, amelyek Magyar-országon, de most már a többi gazdaságon keresztül, kihatnak ránk is. Ezek a világgazdasági tendenciák bizony nagyon kihatnak a jövő gazdaságfejlesztési lehetőségére. Miért? Kérem azért, mert mind nagyobb és nagyobb a részesedése a világ GDP társadalmi termékében azoknak az ágazatoknak, amelyek kölcsönösen függőségi viszonyban vannak egymással. Nincs már önálló szektor. (Az eddigi magyar kormánynak volt egy ilyen beszállítói programja. Nagyon jó program volt. És ezt mások is hasonlóképpen csinálják.) Az egymással kölcsönös függőségi viszonyban levő gazdaság adja a világ társadalmi termékének 50 százalékát. Ez egzakt kimutatás, a Világbank egyik elnöke küldte el az elemzést.  Akarjuk, nem akarjuk, ez a tendencia erősödik. Az elkövetkezendő időszakban olyan ipari termelésnek van esélye, amelynek a termelési költségei, az önköltsége a termelés megkétszereződése esetén 20 százalékkal csökken. Ez az első követelmény. És ezt a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, mindenki elfogadta.  Még egy adatot mondok. 2027-ben a világ GDP társadalmi termékének 80 százaléka a globálisan helyezkedő, egymással kölcsönösen függő viszonyban levő termelő ágazatokból fog eredni. 91 ezermilliárd dollár lesz akkor a GDP, ebből 73 ezermilliárd dollár ezekből az ágazatokból fog származni.

Kérem, arról akartam csak önöket meggyőzni, hogy a nemzetgazdaság, meg a helyi piac, meg amiről mi beszéltünk, hogy Vajdaság majd ellátja egész Európát, ez megszűnik. Ez volt. Nem tudtuk kihasználni, mikor lehetett volna, ez most már nem ismétlődik meg. Az egész stratégiának, így a regionális beilleszkedésnek is, abból kell kiindulnia, hogy van egy átszerveződés, a kölcsönös függőségi viszony terjed nagyon gyorsan.

Még valamit kell mondani a modern állam szerepének változásáról a gazdaságban. Ezt Szerbia és Montenegró nagyon nehezen fogja tudomásul venni. Tudják miért? Azért, mert a költségvetési bevételeknek óriási tétele a vám és a jövedéki adók. És ettől nem tud megszabadulni Szerbia. Igen ám, de a többiek megszüntetik az államnak ezt a szerepét. Az inputnak, a beáramlásnak a felügyelete nem állami dolog. Az, aki vette, az nézze meg az árut, reklamáljon, ha nem tetszik, de ehhez semmi köze a vámosoknak. Ha valaki Innsbruckból Bolzanóba megy, az olasz-osztrák határon azt sem kérdezik, hogy hová megy.   

Ezzel számolnia kellett ennek a stratégiai tervnek is, nem azért, mert Magyarország és Szerbia között a határ megszűnik, hanem azért, mert az egész világon ez a folyamat, és ezt tudomásul kell venni.

Szerbia gazdasági szerkezete most olyan, amilyennek örököltük: az ipari termelés 40 százaléka beruházási termékeket gyárt. Ha nincs forrás beruházásra, ha nincs nyereség, nincs hitel, akkor ki az ördögnek lehet eladni ezt az óriási mennyiségű beruházási terméket? Tudjuk, az adai Potisje gyártotta először Jugoszláviában a számjegyvezérlésű gépeket. Büszkék voltunk mindannyian, hogy az onnan ered. No és most mit érünk el vele? Nincs a gyárnak felhalmozási forrása, amit felhasználhatna a befektetésre. És ez az egész országban nagy baj.

Jelenleg igen alacsony szintű az export. Most úgy tervezzük, hogy 2010-ben a társadalmi termék 50 százalékát exportra kell készíteni. Ez óriási feladat. A mi 1 milliárd 8-9 százmillió dolláros exportunk mellett Magyarország 34-35 milliárd dollárt exportált tavaly. De másokat is hozhatnák fel példának. Óriási az eltérés, amit nekünk be kell hozni. Ehhez persze nemcsak a gazdasági szerkezetre kell hatni, az erőforrások jobb kihasználására, hanem pénzügyi reformra, bankreformra is szükség van. Az 55 bank helyett 5 bank is elég lenne ennek a gazdaságnak. Lehet, hogy 20, de több egy se kell.

Újabb probléma a külföldi tőkének a vonzása. Külföldi tőke nélkül ezzel a bolhapiaci privatizációval – bocsánat, ha valakit megsértek a privatizáció jellemzésével, ami szerintem bolhapiaci szintű – semmire sem megyünk. Ehelyett komoly tulajdonszerkezet váltásra van szükségünk, a külföldi tőkének a behozatalára.

És még valami: hiányzik a monopolellenes törvény. Nálunk nincs versenyhivatal, nem is hallottunk róla. Nálunk a monopolhelyzetben levő vállalataink diktálják az árakat.

Még valamit a munkaerő-helyzetről. A háború előtt ebben az országban 2 millió 250 ezer foglalkoztatott volt. Most a regisztrált munkanélküliek száma 923 ezer, a vállalaton belüli munkanélküliség, a belső munkanélküliek száma 800 ezer. Ezt abból tudjuk, hogy amikor elkel a gyár, az új tulajdonos elbocsátja a felesleget. Továbbá 34 ezer 200 vállalat fizetésképtelen, ami 424-425 ezer munkást érint. Nem kapnak az emberek fizetést, ami után nincs járulék, sem egészségügyi, sem nyugdíjbiztosítás stb. A munkaerő-helyzet olyan katasztrofálisan rossz, hogy például Szabadkán 23 500 ember dolgozik a gazdaságban, és erre 19 ezer munkanélküli jut. Majdnem annyi a munkanélküli, mint amennyien a gazdaságban dolgoznak.  De Zentán és másutt sem sokkal jobb a helyzet.

Ami a regionális vetületet illeti, azt mondtam, hogy a stratégiai tervnek az a feladata, hogy azokat a szektorokat serkentse, amelyek a régiók közötti fejlettségi szintet csökkentik.  A legfejlettebb és a legfejletlenebb közti különbség 6,08 szoros,. Vagyis az arány 6,08:1-hez. Török-országban a legfejlettebb és a legfejletlenebb közti különbség 2,20:1-hez. A világátlag – a Világbank adatai szerint – 3,70:1-hez. Ez is eléggé nagy különbség, de nálunk sokkalta nagyobb ennél.

A lakosság 30 százaléka ország területének 45 százalékán él. Ha megnézem, hogy ezek az emberek hogyan vesznek részt a gazdaságban, a következőt tapasztaljuk. Belgrád Szerbia összterületének 3,6 százalékát adja, a népesség 16,2 százaléka él itt, és 24 százalékkal járul hozzá az ország gazdasági erejéhez. Ezzel szemben az előbb említett 45 százalék a gazdasági potenciál 10-18 százalékát adja. Nos, kérem ez a regionális fejlesztést akadályozó egyik fontos tényező. Nézzük tovább: Koszovó nélkül Szerbiában 4705 település van. Ebből Szerbia központi részén 4239, Vajdaságban pedig 466 település van. Vajdaságban van tehát a települések 9, 9 százaléka. Miért mondtam ezt el? Azért kérem, mert ha a gazdasági központokat nézem, amelyek visszahatnak a fejlesztésre, akkor más képet kapunk. Szerbiában összesen 553 gazdasági központ van, ebből Szerbia szűkebb területén (vagyis Vajdaság nélkül) 457 központ, Vajdaságban pedig 96. A települések 10 (9, 9) százalékos részesedésével szemben a fejlesztő gazdasági központok 21 százaléka található Vajdaságban. Itt van tehát a regionális fejlesztésnek a motorja. Szerbia gazdasági motorja Újvidék, Szabadka, Becskerek stb. És ezt figyelembe kell venni.  

Csak… Csakhogy Szerbia népessége csökken. Ez a tanulmány kimutatja, hogy 1955 és 1999 között 29,5 ezrelékről 11,6-ra csökkent a népesség szaporulata. A központi Szerbia területén 28,1 ezrelékről 9,3-ra, Vajdaságban 25,5-ről 9,4-re esett vissza. Nehéz azt mondani, hogy ez korrelációban van a gazdasággal. Én se tudnám ezt bizonyítani. Akkor sem, ha 1000 megkötött házasságra Szerbiában 154 válás jut, Zentán 371, Kanizsán 363. Mindegy. Nem bizonyíthatok semmit. Nincs bizonyítékom a gazdasági fejlettségi szint és a válások gyakoriságának a korrelációja között.

A fejlesztési feltételekkel kapcsolatban azt mondtam, hogy Szerbiának 2010-ig elegendőek a természeti kincsei.  Onnan színes fémek importja szükséges. Ha Koszovó kiválik, szénproblémáink is lesznek.

Vízhiány. Mindig azt mondtuk, hogy természeti forrásokban gazdagok vagyunk. 16 milliárd köbméter víz áll rendelkezésünkre Szerbiában évente. Ez azt jelenti, hogy 1550 m² jut egy főre. Európában 3000 m²/fő.

Árueszközök elhasználtsága Szerbiában 59,1%, a gépeké 82,8%. Használaton kívül áll több mint 1. 100 gyár, és 1, 8 millió m² üzleti felület.

Ami bennünket közvetlenül érint, és sért is, az az élelmiszergazdaság fejlesztése. A szerbiai stratégiai fejlesztési terv előlátja, hogy nagyon jó földünk van, nagyon jó az időjárás, sok a napfény, jó a besugárzás, az eső, minden jó, tehát termelhetünk, elláthatjuk népességünket élelmiszerrel. És itt a baj. Az élelmiszergazdaságnak csak 20 százaléka kerül exportára. A tervezet beruházásokra összesen 2 milliárd dollárt lát elő 2010-ig.  Ebből 530 millió dollárt öntözőrendszerekre. Nemrégiben, két-járom évvel ezelőtt 42 millió márkáért kiépítettük a Tisza–Palics-csatornát, azóta sem használja senki. Az agráripar, amelyről ez a tanulmány beszél, ellátja a lakosságot. Elvileg tavaly is ellátta, mégis importáltunk félsertést, élősertést, tejport külföldről. Tehát nem mindig az agráripar kínálatában van a hiba. Az a gond, hogy ez az agráripar, amely csak a 20 százalékot exportál, honnan fedezze a különbséget az importra. Mert importál: növényvédő szereket, műtrágyát, adalékokat stb. Azon kívül itt is, mint mindenütt, szükség van agrárbüdzsére, intervencióra. A tanulmány 150 millió dollárt lát elő évente – ennyi van az idei tervben is, a térítmények, prémiumok stb. kifizetésére. Ezzel kapcsolatban az a gond, hogy az egyéb ágazatokban 32,9 milliárd dollárt lát elő, ebből 8,3  milliárd dollárt az energetikára fordít, és infrastruktúrára 3,2 milliárd dollárt, külön vasút- és autóútra 5 milliárdot.

Itt meg kell állnom, ugyanis a mi területünk a 10-es korridornak a tengelye. Hiába próbálta Milošević rendszere egy törvénnyel (Zakon o prostornom razvoju Srbije) kiiktatni az Újvidék–Szabadka–Budapest tengelyt és helyette a Pancsova–Becskerek–Kikinda, majd a Zombor–Baja–Bécs vonalat előlátni, Európa nem fogadta el. Ez egy jelentős regionális fejlesztési tényező, azt hiszem, igaza van Šumarac úrnak, amikor azt mondta, hogy kb. 100 ezer új munkahelyet tud biztosítani ennek a 10-es korridornak a fejlesztése. Tud. Ezen a vidéken, én megnéztem, ha nem fejlesztjük ki a hajdújárási termálfürdőt, akkor is 10-15 ezer új munkahelyet tud teremteni. Ebben benne van a szolgáltatás is, amiről az előadásom elején azt mondtam, hogy nagyon gyenge, nagyon fejletlen, elmaradott. Tehát ilyen lehetőségek vannak.

12 milliárd dollár csak a telekommunikációra van előlátva. Vannak aztán olyan tételek is ebben a könyvben, mint pl. az informatika fejlesztése. Ez minden országban ott áll valahol elől, ha nem a legelején. A könyv szerint az informatika fejlesztésében a következő központok jeleskednek: Szabadka, Belgrád, Újvidék, Kragujevac, Niš. Nos, ne vegyék tőlem rossz néven, ha kihangsúlyozom Szabadka szerepét. Szabadkán volt az első számítógép központ Han Stjepan professzornak köszönhetően. A fiatalok ma is nagyon jól képzettek informatikából. Van tehát lehetőség arra, hogy ha nem regionális, de szubregionális központtá fejlődjön Szabadka. Ez persze nem csak attól függ, hogy Szabadka mit tesz, hanem attól is, amiről Egeresi Sándor beszélt, európai forrásokra is szükség van. Az európai forrásoknak a lekötésével nagyon kell vigyázni, könnyen lemaradunk, lépéshátrányba kerülhetünk. Mi kötöttünk egy szerződést, a három kamara: a temesvári, a szegedi és a szabadkai, egy információs rendszer kiépítésére. Sajnos csak azért, mert Szabadka nem volt rajta az eurorégiós listán, Muraszombatot tették be helyettünk Brüsszelben. Elment a vonat. Nagyon fontos tehát felkészíteni a fiatalokat, hogy az ilyen strukturális alapokra, meg másra pályázni tudjanak. Tanuljanak meg pályázatokat készíteni, és adják is be azokat.

Én nagyon megköszönöm a figyelmüket, kitüntettek vele, de hát ezt nem lehetett rövidebben elmondani. Köszönöm.