Huszár János szabadkai főkonzul fölszólalása

A magyar kormány nevében tisztelettel és szeretettel üdvözlöm a tanácskozást, amelynek témája nyilvánvalóan nagyon aktuális, elevenünkbe vág. Igyekszem a Hódi úr által megfogalmazott alapkövetelménynek eleget tenni, és ha velős gondolatokat nem is ígérhetek, a rövidséget próbálom betartani.

Azt gondolom, hogy a tanácskozás aktualitását igazolják az elmúlt napok fejleményei. Gondolok itt annak az okmánynak az aláírására Athénben, amely Magyarországot gyakorlatilag az EU-tagság küszöbére juttatta el. Olyan fejlemény ez, amelynek a fényében a határon túli, így a vajdasági magyaroknak sok mindent érdemes újragondolniuk, s az új helyzetnek megfelelően kell választani megfelelő magatartást, taktikát és stratégiát. Meg kell nézni, hogy milyen előnyök származnak ebből a dologból, és milyen esetleges hátrányok. Én nagyon kevés hátrányt tudok említeni. Ami esetleges hátrányt jelent, az átmeneti jelenség, annak a közös áldozatvállalásnak a része, amit az összmagyarság az EU-hoz csatlakozás érdekében hozott az elmúlt 12 évben. Ami a határon túli magyarokat, elsősorban a vajdasági és a kárpátaljai magyarokat érintő hátrányt illeti, azt amit a vízumkényszer jelent, úgy gondolom, hogy ez minimális áldozatvállalás, amit az összmagyarság keretén belül a vajdasági magyarság az EU-csatlakozás érdekében meg fog hozni.

Mindenesetre én ennek a csatlakozásnak az ünnepi jellegét hangsúlyoznám, és úgy gondolom, hogy itt a frázisokon túl arról van szó, hogy a tizenhárom évvel ezelőtti rendszerváltást követően megint bekövetkezik egy váltás, egy régióváltás. Magyarország, ahogyan mondani szokták, Európa boldogabbik feléhez fog tartozni. Ötszáz év után egy sikeres szövetség tagja lesz, és ennek az összmagyarság is, a határon túli magyarság is biztosan érezni fogja a kisugárzó hatását.

Sok szó esik a csatlakozás gazdasági, politikai, kereskedelmi, pénzügyi hasznáról. Én egy másik haszonra is szeretném fölhívni a figyelmüket. A csatlakozásnak lesz egy gondolkodásbeli, mentalitásbeli változásokat involváló hatása is, haszna is. Olyan értékrendnek a tagjai leszünk, olyan magatartásformába kell beilleszkednünk, amely legalább olyan fontos, mint a pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi előnyök. Nem akarom a kettőt szétválasztani. Nyomorgó demokráciát még nem láttam. Nyilvánvalóan kell a haszon, a tőke, a befektetés, az akadálymentes kereskedelem, az emberek szabad mozgása, mindez megalapozza azt, hogy egy olyan új értékrend, olyan magatartásforma változás következzen be, ami nélkül nincs EU-csatlakozás. Azt gondolom, hogy Szerbia esetében nemcsak a nemzetközi közösség joganyagának az átvétele, a migrációs problémák, a határátkelők modernizációjáról van szó, hanem a szükséges szemléletváltásról is. Ha azt kérdezik, hogy Szerbia mikor csatlakozik ehhez a szövetséghez, azt gondolom akkor, amikor Szerbia népe ezeket az értékeket, ezeket a civilizációs vívmányokat olyan fontosnak érzi a maga számára, hogy rákényszeríti a politikát a szükséges feltételek teljesítésére.

Egy civilizációs értékrendhez történő csatlakozásról van szó, és a civilázációs értékrend a civil szférát is magában foglalja. Ez a Hódi úr által emlegetett nagyon finom és nagyon határozott kritika egyik kulcseleme: civil gondolkodás nélkül nincs regionális együttműködés. A szubszidiaritás gyakorlati alkalmazása nélkül nincs regionális együttműködés. Hogy mire gondolok? Ott voltam 1996 novemberében Zentán, ahol ezt az együttműködést aláírták. Én ott voltam, de a zentai polgármestert bizony úgy kirakták a teremből, hogy a lába sem érte a földet. Mi köze az önkormányzatnak az önkormányzatiságról szóló dokumentumnak az aláírásához? A papír sok mindent elbír, de ahogy Hódi úr mondta, az nem elégséges. Szükséges, de nem elégséges feltétel. Egyrészt a lényeg az, hogy a hétköznapokba mi szivárog le, másrészt, hogy a polgárok mennyire tudják ezeket a kereteket a maguk javára fordítani. A dolog nem úgy fog működni, hogy a dokumentum aláírói megmondják, mi a helyes eljárás. Nem fog működni az a magatartás a régiók Európájában, hogy majd a kormány, majd a parlament, a polgármester, a hatóság, valaki föntről megmondja, mit szabad, mit nem. Akkor fog működni dolog, hogyha a civil szervezetek, a polgárok, akik fönntartják a parlamentet, meg az önkormányzatot, meg a kormányt, eldöntik, hogy mi szolgálja az ő érdeküket, és az adott törvények figyelembevételével kezükbe veszik saját sorsukat. Erre jogosítványuk lesz. Jelenleg van olyan önkormányzat ebben az együttműködésben, amelynek a külkapcsolatok ápolására vonatkozó jogai bizony itt-ott kétségesek.

A kezünkbe kell venni a dolgokat, maguknak a polgároknak kell valamit eldönteniük és megcsinálniuk. Szemrehányóan néz rám a Hódi úr, úgyhogy befejezem fölszólalásomat. (Közbeszólás: Ellenkezőleg, nagy érdeklődéssel figyelem!) Azt gondolom, hogy nálam hozzáértőbbek folytatni fogják ezeket a gondolatokat, és ehhez az eszmecseréhez sok sikert kívánok.