Burány Béla hozzászólása

Hölgyeim és Uraim, tavaly a zentai cukorgyárat privatizálták, az olaszok vették meg. Már az első évben többet termelt a gyár, mint bármikor azelőtt. Ennek az volt a titka, hogy készpénzzel azonnal fizettek. Ez így van az idén is, az emberek nagyobb földterületen termelnek cukorrépát, mint a korábbi években. A tegnapi újságban olvastam, hogy a görögök megvették a szerbiai - jórészt vajdasági -, cukorgyártásának több mint felét.

Ezzel kapcsolatban szeretném idézni József Attila két sorát.

Tudod, hogy nem élsz lazacon,

Amíg tőkések adnak munkát,

A tőkéseké a haszon.

Tudom, hogy miből lett a Ganz-Mávag, amelynek eredményképpen az egész afrikai kontinensen magyar mozdony magyar síneken futott, ebbe szólt bele az ANTANT, azért vágta le körös-körül a határokat, hogy megszűnjön a nyersanyag-utánpótlás. Ez hosszú történet, nem ide tartozik, de megérne egy misét.

Azon rágódok, hogy nem leszünk-e mi is India egy Angliának, mindkettő idézőjelben. Az az adat motoszkál a kisagyamban, hogy az angol gyarmatosítás 20 millió indiai életébe került. Nem csak golyótól lehet meghalni, meg lehet attól is, hogy például Belgrád Zenta, Ada, Kanizsa, Törökkanizsa és Csóka községnek az egészségügyi járulékából, ami néhány millióval több mint ötszázmillió dinár, több mint 113 milliót ellopott tavaly. Szóvá is tettem a miniszternek, hogy ezt a pénzt elnyelte Belgrád… Jó lenne hallani valami megnyugtatót, hogy nem egészen így megy, Béci.

A másik kérdésem, nem is kérdés, hanem gondom, amit tegnap hallottam a televízióban. E szerint Magyarországon az emberek vásárlóképessége mindössze 26 százaléka az osztrákokénak. Abban a pillanatban helyére került, hogy a Balaton körül miért nem lehet a németen kívül más nyelvet hallani. A jó konyha is, ami korábban jellemző volt, lassan ízetlenné válik. A pörkölt lassan barnává és ízetlenné válik, mert a nyugatiak ahhoz szoktak, mi pedig a kedvükben kívánunk járni. Mi akarjuk az ő szájízükhöz igazítani a saját konyhánkat, amin pedig keresni lehetne.

Mi itt a Délvidéken vártuk a magyar tőkét. A világ legjobb termőföldje van alattunk. Halálos vétek ezt kihasználatlanul hagyni. De rájöttem, hogy hiába várjuk, mikor Magyarországon is eladó a világ. Sok minden magától értetődő volna, és mégsem az. Emlékeszem, hogy egyik barátom, aki mint vezető káder a Pick szalámi-gyárban dolgozott, azon háborgott, hogy amikor befejezték az új csarnokot, ott jártak az oroszok, és tíz évre előre meg akarták vásárolni a gyár teljes termelését. – De mi nem adtuk – mondta a barátom. – Miért? – kérdeztem. – Azért, mert csak keményvalutáért adjuk – mondta. – Miért nem építetek akkor még egy csarnokot? – kérdezem. – Azt nem lehet – mondja, – mert nincs annyi disznó. – Akkor gyertek át Csantavérre, és kérjétek meg a csantavérieket, hogy évente 10 ezer disznót karikás ostorral hajtsanak át a határon. Kinek fáj az, ha 8-10 gazda itt jól jár vele? Nem, ezt sem lehet, mert hát ott a határ. Így állunk a határok körüli együttműködéssel.

Tudom, a magyarázat mindenre a tőkehiány. Ott sincs tőke. Csakhogy ez nem vígasztal, mert közben erőteljesen folyik a betelepítés. Nézzük meg, mi történik a Duna mentén és Bánátban föl egészen Gyáláig szinte harapófogóba fognak bennünket. És mi úgy teszünk, mintha nem vennénk észre. Történik mindez olyan körülmények között, amiről már szégyellek beszélni.

A vajdasági magyarság naponta 17-18 fővel kevesebb, a magyarországi magyarság évente 42 ezerrel kevesebb, ami tíz év alatt egy megyényi magyarság. Az egész Kárpát-medencei magyarság naponta három számjegyű számmal, százvalahány emberrel kevesebb, és még mindig nem hallom (lehet, hogy csak hozzánk nem jut el a híre), hogy a kormánynak lenne repopulációs programja. Pedig az öntudatosítás egy óriási erő. Mariskának már az óvodában meg kellene tudnia, hogy ha majd családot tervez, az mit jelent a közösségére nézve. Mit jelent, ha egyet, ha kettőt, ha hármat tervez. Valahogy úgy tűnik, mintha a jelenlegi kormánynak ez a gondolat „osztályidegen” lenne. Ugyan nyugtassanak már meg, hogy ez nincs így. Köszönöm a figyelmüket.