Torok Csaba hozzászólása

Van, aki publicistaként ismer, van, aki netán költőként is, de jogász mindenesetre nem vagyok, és ebben az esetben ez elég nagy hátrányom, mert nem tudom olyan precízen és szakszerűen megfogalmazni azokat az óhajokat és logikai kifogásokat, amelyek a nemzeti tanács megválasztási módját illetik, illetve vele kapcsolatosak, amelyeket az immár előttünk álló törvény óhajt...

Legtöbben a sajtóban is megnyilvánultak. Jómagam inkább csak gyakorlati kérdésekkel foglalkoztam a sajtóban, például a kétnyelvűség elérhetőségének a szintjével. Konkrétan például a Magyar Szó egyik eléggé népszerű rovatában, a Sorskérdéseinkben írtam éppen a szülőfalumnak a nevéről, illetve arról a problémáról, hogy Ómoravicát mennyire nem akarják visszaváltani a magyar nevére, amely Kossuthfalva volt a mostani lakosság nagyszüleinek az óhaja szerint, vagy netán déd-szüleinknek az óhaja szerint történt még az első javaslat a 19. század végén. Kossuth Lajos halálakor és aztán a millenniumkor szintén. Az akkori belügyminisztérium csak 1907-ben fogadta el a javaslatot, és engedélyezte Kossuthfalva használatát. Később pedig Bácskossuth-falva lett.

Itt ezt a konkrét esetet csak azért említem meg, mert jellemző több más kétnyelvűséggel kapcsolatos problémánkra már a helyneveknek a visszahonosítása, vagy visszaállítása szempontjából is, hogy a lakosság, amely az én szülőfalumban még most is kb. 90 százalékban magyar. Nem tudjuk persze még ott sem a legújabb népszámlálási adatokat, de nem sokat csökkenhetett, hiszen mint ahogy az előbb hallottuk, még mindig 300 ezer fölött vagyunk a becslések, vagy a már kiszivárogtatott adatok szerint. A lényeg az, hogy a helybeli lakosság, amely nem 15 százalékban van jelen a faluban, egy hatezres faluban, hanem 90 százalékban, nem óhajtja visszavenni a falu a magyar nevét, amelyet maga a lakosság adott a török eredetű és elszlávosított Ómoravica, majd Stara Moravicára fordított vagy ferdített név helyett.

No, miután személyesen kellett megtapasztalnom egy látszólagos demokratikus kezdeményezésnek a realizálását, nagyon nehéz avval a javaslattal előállnom, hogy bizony szerintem se elektorok útján kellene megválasztani a nemzeti tanácsot, hanem közvetlenül, ahogyan előttem már utalt rá Várady kollégám is. Vannak értelmiségiek, akik a maguk területén végzik, és jól végzik és magyar szellemben is végzik a munkájukat, mert elsősorban már magyarul kezdtek írni, ha írnak egyáltalán. De a tanárok, középiskolai és egyetemi tanárok is úgy érzik, hogy nem tudnak szóhoz jutni, mert párton kívüliek. Itt már az előbb szólt valaki róla, a kisoroszi kolléga, hogy jutnak elektori pozícióba, sőt megválasztott pozícióba, a nemzeti tanácsba azok, akiket nem támogat párt, vagy nem támogat a legerősebb párt.

No, ennek ellenére, függetlenül attól, hogy nem vagyok Páll Sándor pártjának a tagja, nagyon logikusnak éreztem az ő javaslatát, világosnak és egyben rövidnek is, hogy ki kell használni, ha jól értettem, a szeptemberben esedékes általános választásokat, és ott, annak a mechanizmusával együtt, vagy annak segítségével kell szavaztatni titkosan és demokratikusan a szavazatra jogosult lakosság részvételével. Így lenne erős legitimitása annak a nemzeti tanácsnak, amely hatékonyabban, átfogóbban és sokkal nagyobb súllyal, tekintéllyel és eredménnyel tudná végezni a munkáját.

Egyelőre ennyit szeretnék mondani, hogy ne nyújtsam a szót.

Köszönöm szépen!