VILÁGPOLITIKAI KITEKINTŐ

A Széchenyi István Stratégiakutató Intézet

célkitűzései

Tisztelt Megjelentek! Kedves Vendégeink!

Murphy törvénykönyve szerint a világmindenségben uralkodó zűrzavar folyamatosan nő. Ez a meglátás, bízvást állíthatjuk, az emberi társadalomra és az ember lelki világára is vonatkozik. Egyre nagyobb a zűrzavar körülöttünk és bennünk, ennek következtében mind kevésbé vagyunk képesek kiigazodni a dolgok rengetegében.

A kommunizmus idején internáló táborokban és szellemi szögesdrótok között tartott népek, akik sokáig vágyakozva tekintettek Nyugat felé, a falak leomlása után egymást taposva tülekszenek az ígéret földjére. Csaknem mindenki meg van győződve arról, hogy ezzel a sok történelmi hányattattatásnak egyszer s mindenkorra vége. Ezzel szemben számos jel arra utal, hogy az egyik nagy történelmi tévedés után egy másik nagy történelmi tévedés áldozataivá válunk valamennyien. Egyik szellemi gettót egy másikkal cserélünk fel, miközben szegényebbek leszünk, mint a templom egere.

A világ mozgása nem olyan irányú, amilyennek mi szeretnénk. Ellenkezőleg, a modern társadalmak természetes szöveteinek a felbomlása nem várt súlyos helyzet elé állítja az emberiséget. A modernitás nevében rendellenes működésű társadalmak jöttek létre, amelyek kóros életfelfogással, viselkedésformákkal, lelkülettel járnak együtt. A pénzhajhászás, a kapzsiság, az erőszak, a kábítószer, az önpusztítás ugyanannak az embertelen versengésének a következménye, amely más vonatkozásait tekintve környezeti katasztrófákhoz vezet, és a kevés dúsgazdag százmilliókat kényszerít nincstelenségre és éhezésre, az erőszaknak és szellemi igénytelenségnek az eszkalációjáról nem is beszélve.

A harmadik évezred kevesebb jóval kecsegtet bennünket, mint azt szeretnénk. Egyfelől még mindig a kommunizmus szellemi öröksége húz sárba bennünket, másfelől olyan világba igyekszünk, amelyben, mint szegény rokont, nem szívesen látnak bennünket. Mindenben ami rossz, már utolértük és leköröztük Nyugatot, ami viszont az anyagi jólétet illeti, a különbség egyre nő a kiszolgáltatottsággal együtt.

Sok választásunk persze nincsen, a globalizált világgazdaság így is, úgy is maga alá gyúr mindent. A szolidaritásérzés megszűnése, az elvtelen világpolgári haszonelvűség, az élet közösségi értelmének elvesztése immár szerves része életünknek, s ennyiben máris világpolgárokká váltunk valamennyien.

Felvetődik a kérdés, vajon mind ez szükségszerű fejlemény-e? Beleszólhatunk-e sorsunk alakulásába? Befolyással lehetünk-e a történésekre? Van-e remény arra, hogy a szétvert vagy soha közösséggé nem szerveződött népek magukra találjanak? Tehetünk-e valamit az ellen, hogy ne váljunk egy elfuserált világ anyagi és emberi-lelki hulladékainak a lerakodóhelyévé?

Sokan úgy vélik, hogy eszköztelenek vagyunk, nem tehetünk semmit a globális világfolyamatokkal szemben. Annál kevésbé, mivel a kommunizmus összeomlása után minden vágyunk az, hogy mielőbb a fejlett világ részévé váljunk, felzárkózzunk a jóléti társadalmakhoz.

Nos, magával az igénnyel semmi baj, látnunk kell azonban, hogy a szegény rokont nem látják szívesen sehol. A fejlett világ önelégült és büszke polgárai szívesen szedik ráncba a rakoncátlankodó országokat, jólétüket azonban nem szívesen osztják meg másokkal. A nagyhatalmak számos fegyveres akcióit hajtottak végre a világon, ám ezzel sehol, egyetlen országban sem sikerült a politikai, társadalmi és gazdasági gondokat orvosolniuk. Ami pedig a segélyeket illeti, a magas kamatlábak miatt inkább eladósították, semmint talpra állították vele a tönkrement nemzetgazdaságokat.

Hozzáértő tudósok azt állítják, hogy a megoldás kulcsa nem anyagi, hanem mentális természetű. Más szóval rajtunk múlik, hogy felszállunk-e a körhintára: részt veszünk-e a javakért folytatott eszelős versenyben, vagy a pénz helyett (legalább részben) másban találjuk meg az emberi élet értelmét és az emberi boldogság mércéjét. Például a testi és lelki épségben, a bensőséges emberi kapcsolatokban, az alkotás örömében, a természet megőrzésében, mindenekelőtt pedig az új életek világrahozatalában és felnevelésében.

Nem kétséges számunkra, hogy ez csak elméleti lehetőség, amelynek gyakorlati realitása úgyszólván nincsen. Tekintettel a már kialakult anyagi szükségletekre ettől a kívánatos szemléletváltástól nem sokat remélhetünk. Ellenkezőleg, vélhetően kemény és kíméletlen küzdelem várható a fogyatkozó javak újraelosztásáért, amelyben sokáig a maffia, az alvilág fogja a vezető szerepet játszani.

Bevezető gyanánt dióhéjban talán ennyit a földgolyó pillanatnyi állapotáról, illetve távolabbi kilátásainkról. Nem éppen szívderítő szavak egy új szellemi műhely megnyitóján, de lévén, hogy stratégiakutató és fejlesztési intézetet avatunk, megkerülhetetlen, hogy ezekről a dolgokról ne szóljunk.

És akkor még nem esett szó például a tömegtájékoztatásról. Arról a fortélyos hazugságáradatról, amely nap mint nap ágyútűz alatt tartja a köztudatot. Pedig szólnunk lel róla.

Nem esett szó a különböző hatalmi központokról, a manipuláció és félrevezetés különféle módozatairól, amelyek az emberek lelkében levő védőfalakat próbálják szétlőni, értékeiket, hitüket lerombolni. Pedig ez a körülmény nemzeti megmaradásunk szempontjából kulcsfontosságú, hiszen a bombázandó főcélpontot éppen a nemzeti önbecslés jelenti, a népek egyezsége és szövetsége, egyenrangú félként való kezelése. Evégett a nemzetmegtartó értékek lejáratása, a kis népek egymással való örökös szembeállítása, az összetartásnak és a szolidaritás-eszmének a kigúnyolása és lejáratása. Szemben a globalizáció istenítésével, az erőszakra, horrorra épülő szórakoztatóipar nyomulásával, a multinacionális nagyvállalatok elvtelen támogatásával, drogok, az abortusz, az „éljünk magunknak” felelőtlen életelv erőszakos propagálásával.

De nem szóltunk a sorsunkat legsúlyosabban érintő körülményről, kisebbségi helyzetünkről sem. A többségi nép nacionalista törekvéseiről, amely az elmúlt nyolcvan esztendő folyamán a legkülönbözőbb módon próbált bennünket eltiporni. És vajon letett-e már foglárunk erről a gonosz szándékáról? Ezt is végig kell gondolnunk.

Nem folytatom tovább. A növekvő zűrzavar és a kedvezőtlen körülmények ellenére sincs más választásunk, mint pozitív terveket szőni a jövőre vonatkozóan, és különféle cselekvési stratégiákat kidolgozni. Ezt kell tennünk annak ellenére, hogy tudjuk: soha semmi sem a tervek szerint történik. De ez így van az élet más vonatkozásában is: amit ma gondos munkával összerakunk, az holnapra széthullik, összeomlik. Ez az élet sajátja.

Murphy törvényét aposztrofálva kezdtem kitekintésemet, hadd hivatkozzam rá gondolatsorom befejezésénél is.

- Az élet - mondja Murphy -, tetszik ez nekünk vagy sem, olyan küzdelem, amelyben az ember

nem nyerhet,

nem érhet el döntetlent, sőt

még a játékból sem szállhat ki.

Ennek ellenére van-e csodálatosabb adománya a Teremtőnek, mint részt venni ebben (az egyoldalú) küzdelemben? Ez a felismerés fűtött bennünket, amikor hozzáfogtunk a Magyar Szellemi Műhely - és annak keretében egy intézet - létrehozásához.

II.

Mai összejövetelünk célja, hogy tájékoztassuk a nyilvánosságot a elgondolásainkról, a Széchenyi István nevét viselő Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet megnyitásáról.

Tekinthetjük ezt a szerény ünnepséget rendhagyó sajtótájékoztatónak is, amelyen, a média képviselőin kívül meghívást kaptak, és jelen vannak azoknak az intézményeknek és társadalmi szervezeteknek a képviselői, és azok a közéleti személyiségek, akiknek az együttműködésére számítunk. Annál is inkább számítunk, mivel a Szellemi Műhely létrehozásának egyik sarkköve az együttgondolkodás új formáinak keresése.

Az Intézet, amint az a Meghívónkon is szerepel, hármas célt tűzött ki maga elé: nevezetesen

a társadalmi önszerveződés felélénkítése

a korszerű nemzettudat kimunkálása

és a világfolyamatokhoz való felzárkózás serkentése.

A Szellemi Műhely ihletője, mozgatója, szervezője kíván lenni a délvidéki magyarság megerősödésének, ugyanakkor a katalizátor szerepét kívánja betölteni a térség Európához való felzárkózási törekvéseiben.

Alapvető célunk, hogy próbáljuk megérteni mindazt, ami a nagyvilágban történik. Amennyiben sikerül megértenünk, abban az esetben megpróbáljuk megmagyarázni másoknak is. Más szóval közvetíteni szeretnénk a globálizációs folyamatokat nemzeti közösségünk és régiónk felé.

A múlt szellemi örökségétől nehéz megszabadulni. Ez a visszahúzó nehéz örökség jelenti a legnagyobb gondot a jövőnk szempontjából. A Szellemi Műhely egyik fontos célkitűzése, segíteni az embereket abban, hogy könnyebben megbirkózzanak ezzel az örökséggel.

Ennek a visszahúzó szellemi örökségnek tudható be például, hogy a vajdasági magyarság kevés érdeklődést mutat közösségi érdekei iránt. Szeretnénk ezen a helyzeten változtatni: megpróbáljuk tudatosítani az emberekben közösségi és nemzeti érdekeik fontosságát, hiszen e nélkül nincs jövő, nincs társadalmi felemelkedés a közösségen belül senki számára sem.

A helyi szellemi műhelyek létrehozásának a támogatásával szeretnénk erősíteni a kapcsolatokat az emberek között. Egy kicsit helyreállítani azt, amit a pártokkal tönkretettünk. Azt gondoljuk, hogy az emberi kapcsolatok erősítése talán a legfontosabb közösségi érdek.

A végső célunk az lenne, hogy a délvidéki magyarság erős és jól szervezett közösséggé váljék, amely képes arra, hogy önállóan döntsön a sorsáról, s következetesen ki tudjon állni érdekei mellett. Minderre most még, sajnos, nem képes. De képessé válhat rá, ha megszűnik szellemi és politikai függősége.

Ennek a célkitűzésnek a megvalósítása elképzelhetetlen a közösségi kapcsolatok erősítése, a szellemi élet serkentése, az emberek aktivizálása, nagyobb fokú közösségi szerepvállalása nélkül. A Szellemi Műhely, afféle kelesztő kovászként, véleménynyilvánításra, szemléletváltásra, szolidaritásra és cselekvő magatartásra kívánja ösztönözni nemzeti közösségünk tagjait.

Dr. HÓDI Sándor

Az Intézet alapító igazgatója