Intézetünk előadói és vendégei

 

Bálint Antal, ügyvéd

Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumának elnöke, NTK (Budapest), külhoni tanácsadó

Balla Lajos-Laci, tanár, szövetségi képviselő, Kanizsa község polgármestere

Balogh Tibor dr., filozófus, pszichológus, egyetemi tanár, Károli Gáspár Egyetem, Budapest

Bozóki Antal, jogász, az ARGUS – Jugoszláviai Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület ügyvezető elnöke

Böröcz József, közgazdász, a VMPM elnöke

Bunyik Zoltán, tanár, matematikus, a Mozaik Alapítvány kuratóriumának elnöke, a VMSZ újvidéki szervezetének elnöke

Csapó Endre, Sydney, publicista, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője

Galambos László, jogász, a VMSZ újvidéki szervezetének alelnöke

Gubás Ágota, nyugalmazott újságíró, az Aracs Társadalmi Szervezet elnökségének tagja

Gubás Jenő dr., fül-orr-gégész szakorvos, az Aracs Társadalmi Szervezet elnöke

Dudás Károly, író, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, a Hét Nap főszerkesztője

Domonkos László, Budapest, a Duna Tévé szerkesztője

Egyed Albert dr., a Magyar Művelődési Intézet (Budapest) főosztályvezetője

Gaál György dr., történész, Újvidék

Gereben Ferenc dr., kandidátus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Budapest) docense

Hódi Éva dr., tanár, könyvtárvezető, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnöke

Hódi Éva Tünde dr., pszichiáter, az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet (Budapest) szakorvosa

Hódi Sándor dr., pszichológus, szakíró, a Széchenyi István Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet alapítója és igazgatója

Huszágh Endre mgr., Óbecse község volt polgármestere, nyugdíjas

Ispánovics István, ügyvéd, Szabadka volt polgármestere, parlamenti képviselő

Jasztrebinác János, az adai Műszaki Iskola tanára

Jeszenszky Géza dr., egyetemi tanár, az Antall-kormány külügyminisztere, volt washingtoni magyar nagykövet

Józsa László, ügyvéd, a VMSZ alelnöke, az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács elnöke

Kolozsi Béla dr., orvos, pszichiáter, volt szófiai magyar nagykövet

Korhecz Tamás dr., jogász, egyetemi előadó, törvényszéki fordító, tolmács

Korhecz Tamás dr., jogász, tartományi kisebbségügyi titkár

Kovács Mihály, a Gubanc Társadalmi Szervezet elnöke, Újvidék

Körmendi Ferenc, atomfizikus, egyetemi tanár, több mandátumban parlamenti képviselő

Kudlik Gábor, távközlési technikus, a Nyitott Távlatok civil szervezet elnöke

Matuska Márton, közíró, publicista

Miskolczi József, szabadkai magánvállalkozó, korábban aktív politikus, a civil szféra egyik tevékeny építője és mozgatója

Pecze Ferenc dr., akadémikus, professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Hunyadi Szövetség elnöke

Paksi Zoltán, műszerész, a Kiss Herceg civil szervezet elnöke

Páll Sándor dr., egyetemi tanár, a VMDK elnöke

Raffay Ernő dr., történész, egyetemi tanár, a Károli Gáspár református Egyetem (Budapest) dékánja

Sajti Enikő dr., habil., egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézet

Sóti Ernő, adai gépészmérnök, technikai szakmunkatárs

Szalma József dr., jogász, egyetemi tanár

Szecsei Mihály, közgazdász, a VMSZ elnökségi tagja

Szloboda János, nyugalmazott pedagógus, magyar tanár és szakfordító

Torok Csaba, publicista, író

Tóth László, ügyvéd, Szabadka

Utasi Jenő, plébános, a Logos Grafikai Műhely (Tóthfalu) megbízott igazgatója, a Széchenyi István Stratégiakutató és fejlesztési Intézet alapítója

Vajda Gábor dr., kutató, irodalomtörténész, az Aracs folyóirat szerkesztője

Várady Tibor dr., jogász, a budapesti Közép-európai Egyetem tanára

Varga Csaba, szociológus, jövőkutató, a nagykovácsi Stratégiakutató Intézet kht. elnöke

Varga Imre, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője

Varga Tibor, a KDEM elnöke

Vicei Károly, író

Zsoldos Ferenc, jogász, történész, a DMISZ elnöke, a zentai Bolyai gimnázium titkára