Müller Éva

A magyar helységnevek hivatalos használatáról

Ma még az erdélyi, vagy a délvidéki magyarok autonómia törekvéseinek puszta említése is ellenszenvet vált ki a többségi nemzet körében. Leginkább a szeparatizmus vádja ér bennünket, pedig bizonyított tény, hogy Európában, ahol létre jött az autonómia, ott gazdasági fellendülésről beszélnek. A tudatlanság az egyik oka annak a nagy ellenszenvnek, amely az autonómia ellenzőket örökös tiltakozásra készteti, a buta ember pedig veszélyes és kiszámíthatatlan. Ettől függetlenül nekünk lépnünk kell.

Nincs szándékomban a jövő autonómiájának formáiról elmélkedni, inkább a közelmúlt sikereit elemezném. Vajon mit tettünk mi magunk az alapok letételekor?

Sikerek? Hát vannak? Kérdezik egyesek.

Én például örömmel számoltam be határon túli barátaimnak arról, hogy végre helységneveinket hivatalosan is anyanyelvünkön használhatjuk. A helységnév táblákon a Čantavir mellett ott olvashatjuk a Csantavért, Trešnjevac mellett Oromhegyest, Kanjiža megkaphatta a Magyarkanizsa nevet, Moravica Bácskossuthfalva lett. Arról viszont mélyen hallgattam, hogy milyen szégyenteljes vita kerekedett a település nevének megválasztásakor épp abban a faluban, ahol Kossuth apánk mellszobra díszíti a teret és ahol az 1848-49 – és szabadságharcunk egyik központi ünnepségét tartjuk már hosszú évek óta.

Én sikernek könyvelem el azt is, hogy utcaneveinket átkeresztelhettük Magyarkanizsán.  A Partizán utcából Angyal utca lett, a Lenin utca a Hunyadi János, a JNA a Gesztenye fasor, a Moša Pijade a Színház, a Toplička az Apostol, a Štrosmajerova a Szent István nevet kapta, hogy csak a legszebbeket említsem. Amikor az új utcanévtáblák a helyükre kerültek kevés elégedett arcot láttam, annál többen kérdezték meg, hogy ,,Mennyibe fog ez nekünk kerülni? A volt Lenin utca egyik lakója pedig azt fejtegette, hogy miért nem volt jó úgy ahogy volt? Községünk legtöbb településén azért békésen megtörténtek az utcanév-változtatások, de sajnos kivétel is van. Oromhegyesen mind a mai napig nem éltek a lehetőséggel, sőt amikor egy lakossági fórumon felhívtam a jelenlévők figyelmét a lehetőségre, az akkori helyi közösség elnöke megsértődött. Hogy a szavaival éljek: „megfúrtam őt” --mondta. Az egyik polgár pedig kikérte magának, hogy a Tito marsall utcanévtől megfosszam a falut, elvégre Tito elvtárs idejében éltünk a legjobban.

A kisboltok előtt elhelyezett hirdetőtáblákra is érdemes egy pillantást vetni. Általában akciós áron hirdetik a szokkokat, az orvos boloványéra írja ki a beteget, a banyába mennek terápiára a gyógyulni vágyók, a szomszéd meg kórházba került, mert infarktot kapott.

Igénytelenség ez csupán, vagy anyanyelvünk elleni merénylet esetleg emberi butaság?

Mindhárom veszélyes, mert előrehaladásunkat fékezi.

Úgy emlékszem, hogy 2003-ban lépett érvénybe az a tartományi rendelet, amelynek értelmében a közhivatalok, a lakosságtól szolgáltatásokért pénzt beszedő vállalatok kötelesek:

a) a közleményeiket, fölirataikat, számláikat magyarul is kiállítani,

b) a magyar nyelven máshol kiállított okiratokat hivatalosnak elfogadni,

c) a magyar személyneveket a nyilvántartásokban, névjegyzékekben magyar helyesírás szerint írni, a szövegkörnyezet nyelvétől függetlenül.

A fenti szabályok megszegéséért pénzbírság szabható ki. A tartományi kisebbségi titkárság felügyelősége bejelentéseket fogad és folyamatos ellenőrzést végez.

A fenti mondatot abból az emlékeztetőből idéztem, amelyet Magyarkanizsa önkormányzata 2004. július 1-én küldött ki a község területén lévő vállalatoknak, intézményeknek. Volna néhány kérdésem:

Vállalataink betartják-e a rendeletet, hány bejelentés érkezett a tartomány felé és milyen büntetéseket kaptak azok, akik nem tartották tiszteletben a rendeletet? Van-e erről kimutatás?

Emlitettem már a hétköznapi nyelven csak banyának nevezett magyarkanizsai gyógyfürdőt. A minap édesanyámat kísértem el az orvoshoz, hát volt mit látnom! Az egyébként ragyogóan tiszta, kellemes környezetben egyetlen magyar felirat sem tájékoztatja a betegeket arról, hogy hányas rendelőben milyen gyógykezelés várja őket. A nagyon kedves betegápolók többsége mindkét nyelvet ismeri, de sajnos találkoztam olyan ápolóval is, aki határozottan, kissé fölényesen közölte, hogy „ne znam mađarski”. Ő a gyógymedencéknél dolgozik, ahol sok olyan idős beteg megfordul, akinek nem volt alkalma elsajátítania a szerb nyelvet. Vigyenek magukkal tolmácsot? A karton, amelyen a terápiákat jegyzik szintén csak szerb nyelvű. Történik mind ez Magyarkanizsán 2005-ben magyar igazgató felügyelete alatt. Ha még szűkíteni szeretném a kört, akkor hasonló rossz példákat tapasztalok munkahelyemen is. Szerb kolléganőm elvétve sem veti papírra a magyar személyneveket a magyar helyesírás szabályainak megfelelően, mert nem kéri tőle számon senki. Még a közvetlen főnöke sem, aki mellesleg az egyik magyar párt községi képviselője és a tartományi rendelet is ott lapul a fiókjában. A polgároknak kiküldött számlák igaz, hogy kétnyelvűek, de a személynevek csak szerbül vannak feltüntetve. Akkor most mi a teendő? Jelentsem fel a vállalatomat? Vagy a községben kellene egy alkalmazott aki követi a hiányosságokat, figyelmeztet, majd lépéseket tesz.

Október 20-án avatták fel Horgos központjában azt a körforgalmat, amelyhez hetekkel korábban kihelyezték az útjelző táblákat. Mondanom sem kell, hogy a „kétnyelvűséget” a ćiril és latin betűs feliratok hirdetik. Lett volna idő bőven a hiba korrigálására, több helyen szóvá is tettem olyan emberek körében, akiknek kutya kötelessége lett volna tovább lépni. No de a helyi közösség elnöke is naponta szembesült a ténnyel, sőt a polgármester úr is. Pedig de sokszor és sok helyen hangoztatták már, hogy nem csak az a jó magyar, aki valamelyik magyar pártnak a tagja. Én meg azt vallom, hogy nem az a magyar ember, aki magyarul beszél, hanem aki a lelkében is az. Innen sugárzik az a cselekedet, ami sok mindent elárul.

Biztos, hogy mindenki saját környezetéből tudna hasonló példákat kiragadni, de olyanok is bőven vannak, akik nem figyelnek fel ezekre a mulasztásokra. Pedig az autonómia alappilléreit mi magunk kell, hogy lerakjuk, és hogy milyen lesz az alap, csak tőlünk függ. Mutogathatunk mi az anyaország felé is, meg a szerb kormányt is vádolhatjuk, ha mi azt sem tudjuk, vagy merjük megvalósítani, ami alapvető emberi jogunk.

Végszónak Kossuth Lajos szavait idézem, az ő figyelmeztetése ma is időszerű:

„Ha van a népben életerő, meg fogja magát, meg fogja hazáját menteni. Ha pedig

Gyáva félelemtől elfogulva tétlenül marad, úgy elvész menthetetlenül.

Aki magán nem segít, azt az Isten sem segíti meg”.

Magyarkanizsa, 2005. október 25.