Körmendi Ferenc hozzászólása

Bocsánatot kérek a felszólalásomért, nem gondoltam, hogy itt ma felszólalok, így rögtönöznöm kell. De én is úgy vagyok ezzel, mint az egyszeri író, Mark Twain, aki azt mondta, hogy egy jó rögtönzéshez két hét kemény felkészülés kell neki, ami nekem nincs meg.

Nos, én is a gazdasági kérdésekkel szeretném ezt a rövid beszédemet kezdeni. Mi tudjuk azt, hogy ha a közeljövőben a feltételek számunkra is ugyanazok lesznek, mint mások számára, mert erre rákényszeríti ezt a társadalmat az Európai Unió, vagy a nemzetközi gazdasági feltételek, akkor megváltoznak az esélyeink. Azok az emberek, akik most mint maffiások felvásároltak sok mindent, vállalatot, földet, hogy ha nem lesznek elég szorgalmasak, tehetségesek, kitartóak, tehát ha nem rendelkeznek azzal, ami elengedhetetlenül szükséges a vállalat sikeres vezetéséhez, biztosan el fognak süllyedni, el fogják adni a vállalataikat, bezárják őket. Hosszú távon az olyan emberek, akiknek a pénzükön kívül semmi nincs, azok el kell hogy tűnjenek. A helyzetünkön a jövőben javíthatunk, ha a tudásunkkal, műveltségünkkel, a találékonyságunkkal, szorgalmunkkal, nemzeti hagyományaink felhasználásával versenyképesekké tudunk válni. Lehetőségünk lesz arra, hogy a tőlünk elvett földet ötven vagy száz alatt is visszavásároljuk, és hogy egészséges vállalatokat futtassunk. Nem kell azt gondolni, hogy csak a külföldi nagyvállalatoknak a behurcolkodása az egyetlen mentség ezen a téren. Ez is jó.  Az angolok is nagyon örültek például amikor a japán Sony gyár behurcolkodott Skóciába, mert 2000 embernek adott munkát. Ez jó. De hadd mondjak két-három más példát is. Itt volt a valamikori Ganz gyár, amely egy fészerből indult el világhódító útjára, és rövid idő alatt Európa harmadik legnagyobb fémipari vállalata lett. Vagy vegyük például a Microsoft céget; Bill Gates a semmiből indult el, és csak az eszének köszönhetően lett ma a világ legnagyobb vállalata az övé, és lett ő a világ leggazdagabb embere. Vagy itt van például az amerikai Apple nevű számítógépgyártó vállalat, amely olyan óriási vállalatok ellen tudott sokáig versenyezni, mint az IBM, amely valamikor szintén egy fészerből indult el. Amikor már nem tudta tovább állni a versenyt, egy más, új áru gyártására rendezkedett be, és most szintén nagyon jelentős vállalat lett. Ezek a lehetőségek adva vannak mindenki számára, feltéve, ha megfelelő alappal, műveltséggel rendelkeznek. Ezért lenne olyan fontos, hogy nálunk, ha valamilyen önkormányzatot kapunk, a kezükbe vegyük például az oktatást, a művelődést, amelyeken keresztül magas műveltséggel, tudással rendelkező nemzedéket tudunk kialakítani. Ezen a téren minden pártnak és civil szervezetnek egységesnek kellene lennie. Nem értem, hogy miért kellene valamilyen ellentétnek kialakulnia e körül.

Ha megnézzük, hogy mi a feltétele annak, hogy valaki művelt emberré váljon és versenyképes vállalatot tudjon alapítani, akkor azt kell mondani, hogy ehhez a mai oktatás programok nem megfelelőek. Az oktatási programok annyira elütnek attól, amilyennek egy művelt embernek kell lennie, hogy mi gyakorlatilag teljesen esélytelenné válunk. Elszigetelődtünk azoktól a pozitív hagyományoktól, amelyek világhírű tudósokat, közgazdászokat adtak. Az átlagember nálunk, Vajdaságban tunya, tudatlan, saját magán segíteni nem tudó emberré vált. Az, hogy nálunk ilyen sok párt van, és egymással veszekszenek, ez mind ennek a kifejeződése. A civil szervezetek azért váltak mind aktívabbá, mert elégedetlenek ezzel a helyzettel. Valamit tenni akarnak, amit a pártok nem tesznek.

No most én egy példát mondok. Amikor megkérdeztem az ősszel egy elsős gimnazistát, aki most iratkozott be, hogy hány kötelező olvasmány van ma magyar nyelv és irodalomból, azt mondta, kettő. Egy év alatt két könyvet kell nekik elolvasni. Amikor ezt elkezdtem jobban firtatni, azt mondta, hogy lehet, hogy van még egy, de az már nem magyar író. Hát kérem ilyen műveltséggel, hogy ha egy diák évente két könyvet olvas el, ami négy év alatt nyolc-tíz könyvet jelent, hogy lehet abból egy versenyképes, okos, találékony, magát eltartani képes ember sose nem lesz. Ha azt nézem, hogy lettem én kutató, hogy tudok ma a világ legjobb kutatóintézeteiben dolgozni, együttműködni, ha azt nézem, hogy én mit tettem ezért, és mi az, ami ma a gimnáziumban kötelező, akkor azt látom, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. Tehát ha mi tudnánk, hogy lehet valamit elérni, hogy azokra bíznánk a programok készítését, akik sokra vitték, megváltozna a közoktatásunk, és megnövekedne azoknak a száma, akik nem arra várnak, hogy találjon valaki nekik munkahelyet, hanem saját maguk létesítenének. Sőt, öt másiknak is biztosítanának. Ez az egész világon így van. Azt, hogy ehhez nem kell túl hosszú idő, Dél-Korea példája is mutatja. Egy elmaradott ország volt, és 25-30 év alatt nemzetközileg elismert iparilag fejlett országok közé került. Vagy ott van a valamikori Formoza, Tajvanon, én voltam ott. Azok magasabb életszínvonalon élnek, mint az Egyesült Államok. 52 milliárd dollárt vittek ki akkor, amikor a 80 milliós Németországnak a kivitele 56 milliárd volt. 4 milliárd dollárral többet vittek ki, mint amit behoztak, a 22 milliós Tajvanhoz képest. De más példákat is mondhatok. Itt van például Írország, amely egy nagyon elmaradott ország volt. Bekerült az Európai Unióba, és ma már ők maguk érzik a pozitív következményeit annak, hogy beindult a gazdasági élet.

Nem kell tehát azt gondolni, hogy muszáj lesz száz évet dolgozni, hogy valamilyen változás legyen. Azonban azt meg kell mondani, hogy elsősorban a szellemi, kulturális felemelkedés ennek az előfeltétele. Hiába jön ide olyan ember, aki magának pénzt ad, ha maga azt mondja, hogy nem sikerült a vállalkozás, a pénz elment, és a munkanélküliek is megmaradtak. Mert nagyon sok helyen ez történik. Magyarországon is számtalan ilyen példát találhatunk. De vannak éppen pozitív példák is, ezeket kell ugye szemügyre venni, hogyan sikerült nekik elérni ezeket az eredményeket.

Tehát én azt mondom, hogy úgy a pártoknak, mint a civil szervezeteknek ezen a téren egységesnek kell lenniük, és ahogy a költő mondja, a mag a hó alatt, nekünk ezt akkor is kell csinálni, hogy ha a politikai feltételek vagy a törvények   nem teszik ezt egészen lehetővé. Miért nem lehet például művelődni önképző körökben, előadásokon vagy más formában akkor, hogyha rossz az iskolai program? Lehet. Én pozitívnak tartom, hogy új iskolák jönnek létre, mint ez a tehetséggondozó, de ez nem segít abban, hogy átlagembernek magasabb legyen a műveltsége, amely most szörnyű alacsony.

Ezek a választási eredmények is azt mutatják, hogy az emberek nincsenek érdekelve, nem érdekli őket, hogyan is lesz majd, így tudnak azután olyan emberek is szóhoz jutni, akik – ne emlegessek személyeket – akik több kárt tesznek, mint amennyi hasznot.

Megemlíteném például, itt van Végel László, író, aki egy kozmopolita ember. Sose nem volt egyetlen délvidéki magyar pártnak sem a tagja. Ő írta a Magyar Szóban, én a saját szememmel olvastam, hogy ma Vajdaságban, Délvidéken minden magyar pártból kiszorítottak minden értelmes magyar embert. Ez nem az én véleményem. Ezt ő írta. De ő, aki oldalról nézi ezt, és így látja, nyilván tudja, hogy mennyivel hasznosabb lenne, ha olyan emberek mondanák meg, hogy mit kell tenni, hogyan műveljük magunkat, akik a saját példájukon mutatták meg, a saját munkaeredményeikkel, hogy ezt hogy lehet megvalósítani. Ennek itt nálunk híre-hamva sincs. Pedig lehetne.

Már most, hogy az elkövetkező időben mit tudunk elérni, nekem az a véleményem, hogy mindent meg kell tenni, hogy minden szinten mindent követeljünk, amit csak bírunk. Csak egyet mondok. Nemrégiben a magyarveréssel kapcsolatban egy olyan kérdés merült fel, hogy ide kell-e hívni a nemzetközi megfigyelőket, vagy pedig az itteni társadalom kell, hogy nevelje az embereket, hogy a nemzeti türelmetlenség megszűnjön? Miért nem lehet mind a kettőt követelni? Miért zárja ki az egyik a másikat? Az újságban olyan vélemények hangzottak el, hogy nem kellenek ide nemzetközi felügyelők, hanem mi szüntessük meg ezt a türelmetlenséget. De miért nem lehet mind a kettőt? Ahogy az egyszeri ember mondja, sikítani kell, mindenhol mindent a legerélyesebben követelni kell, amiről biztosak vagyunk, hogy jár nekünk. Majd ők adnak, amit adnak, mi nem tehetünk meg mindent, de ha többet kérünk, többet adnak. Nagyon erélyesen ki kell állnunk minden követelésünk mellett. Ha nem sikerül, hát nem sikerül, de legalább meg kell próbálni.

Nekem ez a véleményem, és itt ha csakugyan úgy alakulna a helyzet, hogy egyenlő gazdasági feltételek mellett végeznék a tevékenységüket a vállalkozók, én biztos vagyok benne, hogy jó, okos politikával beindulhatnának azok a magánkezdeményezések, amelyek aztán felfuttatnának egyes vállalatokat.

Engedjék meg, hogy két óráig elmondjak még egy példát.   Nemrégiben meghívtak Szabadkára a föltalálók egyesületébe. Ott volt egy beszélgetés a találmányokról. És én mondom az embereknek, hogy nézzék meg mennyire nem nagy pénz kell ahhoz, hogy beinduljon egy vállalkozás. Nemrégen néztem egy tévéadásban egy betörőt, akit azért ítéltek el, mert betört egy házba. Azt mondta, minden tévénéző előtt, hogy minden zárat kinyit, amelyiknek van kulcslyuka. Az egyedüli zár, amit nem tud kinyitni, ha belülről be van hevederezve az ajtó. Azt nem lehet kinyitni. Mondom ezeknek a föltalálóknak, hogy miért nem készítenek ilyen zárat és árulják, hiszen vannak Vajdaságban elektrotechnikához értő emberek. És ezt már nem kell feltalálni, hiszen minden autóban van távirányítású zár, amelyhez kulcslyuk nincs. Egy autónak van kulcslyuka is, de elmondhatom, hogy az nem szükséges. Az csak egy plusz. Olyan egyszerű, párszáz dinárba kerülő zárat lehetne készíteni.

Mégis, összejártam egész Európát és sehol ilyen ajtózárat nem kapni, holott minden autóban van. Itt van kérem, nem kell ehhez semmi, csak egy kis találékonyság, gondolkodás, hogy észre vegye az ember a környezetében a lehetőségeket.

Még nincs két óra, még egy példát mondok. Mindenki ismeri a számítógépet, amelynek a billentyűzete egységes szinte az egész világon. A baj az ezekkel a billentyűkkel, hogy a betűk és számok rá vannak nyomtatva, és ha az egyik nyelvről át akarunk térni a másikra, akkor  meg kell tanulni, vagy le kell írni, hogy melyik billentyű milyen betűt jelent. De ha a billentyűzet helyett veszünk egy kis képernyőt, amelyen a betűk virtuálisan megjeleníthetőek, és tapintásra érzékeny a képernyő felülete, akkor ugyanúgy használhatjuk, mint a mechanikai billentyűzetet, de egy gombnyomásra meg lehet a beállítást változtatni.  Nem kell külön megtanulni, hogy melyik betű mit jelent. Ez egy egyszerű dolog, és mégsem lehet venni. Nem gyártja senki, se a IBM, se az Apple. Miért nem gyártják? Tíz ilyen példát elmondtam, hogy nem kell felfedezni, csak meg kell valósítani, még se nem gyártja senki.

Itt vannak a lehetőségek. Van itt lehetőség, csak egy kicsit kell találékonynak lennünk.