Kolozsi Béla felszólalása

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Elnök Úr, igazgató Úr, főkonzul Úr, kedves jelenlévők!

Szeretném először is megköszönni a bizalmat, hogy szót kapok. Talán magam sem valamilyen előadás összerendezettségével fogok beszélni, hanem inkább különféle gondolatokat szeretnék érinteni, ahogyan az egy ilyen hétvégi tanácskozáshoz talán adekvát is. Az előttem szólók sok mindent érintettek már abból, amiről én is beszélni szerettem volna. Mint a magyarországi külügyminisztérium munkatársa természetesen magam is érintettem volna ezeket a kérdéseket, amelyeket a főkonzul úr is szóba hozott. Úgy gondolom, hogy ezeknek a megismétlése talán fölösleges lenne. Mondhatom, hogy egyetértek mindazokkal, amiket itt mind a két felszólalásban, beszédben hallottunk.

Ha visszaidézzük a közelmúltat, akkor mindannyiunk számára nagyon érzékelhető, különösen a magyarországiak számára, de nyilvánvalóan ide is átgyűrűzött, hogy az utóbbi egy évben Magyarországon megváltozott a nemzetpolitika egész stílusa. Megváltozott egyes kérdések szóbahozottságának a mértéke, a súlya a magyarországi közéletben. Furcsa módon, talán most egy kicsit fordítva, mint ahogy ez lenni szokott: egyre erőteljesebben átáramlik az intellektuális életbe. Tehát van egyfajta politikai közbeszéd a nemzetpolitikáról. Ahogy mondani szokás: a határon túli magyarok problémáiról. Én el szeretném kerülni ezt a kifejezést. Bevallom, néha azok is határon túlinak nevezik magukat, akik ott élnek, és akiknek a „határon túl” nyilván nem ott van. Mondhatnánk azt, hogy a magyar államhatárokon kívül, vagy a magyar államterületen kívül élő magyarok. Ez a kérdés bekerült a politikai közélet centrumába olyannyira, hogy ez az egyik legfőbb témaköre lett. E közben az állampolgársággal kapcsolatban zajlottak olyan események is, amelyekről én itt hadd ne foglaljak állást. Nyilván felpörgették egy kicsit az indulatokat, az érzelmeket is, ha úgy tetszik, megosztott véleményeket is provokáltak. De ezzel párhuzamosan ma Magyarországon mind az ellenzéki oldalnak, mind a kormányoldal politizálásának az egyik centruma, hogy mi legyen a nemzetpolitikával, mi legyen a kárpát-medencei magyarság egészével, mi legyen a magyar politika állásfoglalása ebben.

Született egy nevezetes öt pontos kormányprogram. Ennek az egyik pontja úgy hangzik, hogy az autonómia. Az az igazság, hogy ez eléggé absztraktan hangzik. Ez az egyik pont, ami nincs eléggé kitöltve tartalmilag. Persze ilyesmi a nemzetközi diplomáciában megszokott, szép dolgok kapcsolódnak hozzá, például hogy megegyezésesen kell rendezni a helyzetet. Természetesen ezek olyan princípiumok, amelyeket be kell tartani, kell, de hogy a megegyezésesség hogy leegyen, miként történjen, ez még eléggé kevéssé töltődött fel konkrét tartalommal. Ez az öt pontnak a negyedik pontja.

És most foglalkozzunk talán ennek a kérdéskörnek az értelmiségi feldolgozásával. Nem csak ilyen-olyan politikai megnyilatkozások és dokumentumaink vannak, ne csak ezeket emlegessük, hanem próbáljuk meg az egészet átgondolni. Próbáljuk meg átgondolni, mert az autonómia kérdéskörnek a gondolati feldolgozottsága, még az értelmiségi feldolgozottsága sem elégséges. A rendszerváltozás után megkezdődött a, nem is a kutatása a kisebbségben élő magyarság helyzetének, kutatás addig is volt, hanem ennek a kutatásnak a nyilvánossá válása, ezeknek a kutatásoknak, ha úgy tetszik, az erőteljesebb támogatása, itt-ott még anyagi támogatottsága is. Sok minden tudunk, megtudtunk, megtudhattunk a magyar államhatárokon kívül élő magyarok helyzetéről, erről, de nagyon kevéssé koncentráltunk az autonómiára. Ma léteznek kisebbségkutató műhelyek Magyarországon, de az én tudomásom szerint ezekben az autonómiakutatásoknak nincs helye. És nincs ilyen intézményünk, amelyik jelenleg az igazgatási, közigazgatási, decentralizációs, területi és kulturális és egyéb aspektusaiban együtt vizsgálná a kisebbségek helyzetét. Ilyenről egyelőre nincs szó, ez a feladat egyelőre még várat magára.

Várat magára egy kutatás vagy megbeszélés történeti témájaként a kommunista-posztkommunista hatalom támadásai a területi autonómiák ellen, Ceaushescu és Milošević, a MAT (Magyar Autonóm Tartomány) és Vajdaság történetének feldolgozása, amit valami olyasmi egészíthetne még ki, mint az autonómia-legitimitás, alkotmányosság-nemzetközijog kérdése stb.

Itt csak néhány gondolatot szerettem volna fölvetni. Köszönöm szíves figyelmüket.