Bunyik Zoltán előadása

 

  I.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kétségkívül egyet tudok érteni azzal a meghívólevélben is megfogalmazott megállapítással, hogy az autonómia célkitűzése a vajdasági magyar közösség egyik stratégiai célja, és ehhez kell mérni a mindennapi politikai teljesítményt is. Ez azt jelenti időről időre fel kell mérnünk jó irányba haladunk-e, kihasználunk-e minden lehetőséget célunk megvalósításában?

 

A személyi elvű autonómia egyik legjelentősebb és talán legkönnyebben megvalósítható része autonómia-célkitűzéseinknek. Az idevonatkozó törvény átmeneti, ideiglenes választási szabályai által megalakult nemzeti tanácsunk munkáját is értékelni lehet. Ma már világosan látjuk, miért állt rá olyan könnyen a szerb kormány a nemzeti tanácsok megalakulására. Az általános elvek szintjén maradó kisebbségi törvényünk nem tartalmazza a nemzeti tanácsok olyan jogait, melyeket a valós életben gyakorolni lehet, nem szabályoz jogkörátruházást az állami szervekről a nemzeti tanácsokra. És ezt a  törvényt nem követték más törvények, előírások, amelyek az említett hiányosságokat pótolták volna. Azt hiszem kimondhatjuk, azért maradtak a nemzeti tanácsok valós jogkörök nélkül, mert a szerb állam kirakatnak használja őket.

 

Azt hiszem azt kellene most megfogalmaznunk milyennek is kell lennie a vajdasági magyar önkormányzat legmagasabb szervének, milyen jogkörei legyenek, hogyan gyakorolja azokat, a működés feltételeinek szavatolása sem elhanyagolandó. Tanácskozásunk témájában a decentralizáció kérdése is szerepel. Közösségünk milyen szintig tartja szükségesnek a decentralizáció elvének végigvitelét? Elegendő-e csak a tartományi szintig való decentralizálás, vagy a községek jogköreit is bővíteni kellene? Szükségünk van-e európai minta szerint a települési önkormányzatra? Elegendõ-e a vajdasági magyar önkormányzat, vagy a magyarországi tapasztalatok alapján helyi magyar önkormányzatokra is igényt tartunk? Ezen kérdések megválaszolása egyrészt a demokratikusság és decentralizáció elvének teljes vagy csak r észleges elfogadásától függenek. Másrészt pedig attól is vajon a szétszórt, a különböző önszerveződési és fejlettségi szinten álló vajdasági magyar kisközösségeknek és közösségünk egészének az érdekei mit kívánnak meg?

 

A Vajdaság tartomány területi autonómiája nem csak magyar kérdés. Ebben minden Vajdaságban élő kisebbség és az itt élő szerbség egy része is érdekelt. Közösségünk jól mérte fel hogy a Vajdaság politikai és közigazgatási keretei között olyan a magyarság szempontjából fontos kérdések is megoldhatók, amelyek szerbiai szinten nem. A tartomány szerveinek döntései alapján két magyar tannyelvű középiskola alakult, egy magyar egyetemi kar, a magyar történelmi települések nevei megjelentek a hivatalos használatban, a felsőoktatásban magyarul is lehet felvételezni, új magyar iskolák, tantestületek és osztályok nyíltak, tízszeresére emelkedett a magyar kultúrára fordított támogatás. Belpolitikai téren azonban most azt látjuk, hogy a 2002-ben visszaállított alacsony szintű autonómia továbbfejlesztése többé nem érdeke a tartományi lakosság többségének. Ezzel szemben az EU parlamentje úgy látja, hogy a vajdasági autonómia kiteljesítése fontos feltétele annak a célnak, hogy megőrizzük Vajdaság multikulturális jellegét, hogy toleráns nemzetek közötti viszonyok alakuljanak ki tartományunkban. Mindamellett, hogy az európai parlament nem az EU legfőbb döntéshozó szerve, úgy látom megvan a valószínűsége annak, hogy a Vajdaság autonómiájának kérdése megjelenjen azon témák között, amelyek Szerbia EU-s csatlakozásának előkészítése során is napirendre kerülnek. Ez pedig azt jelenti, hogy a vajdasági autonómia kérdése újból meg fog jelenni a fontos belpolitikai kérdések között.

 

A magyar területi autonómia kérdésében talán egy lépést sem tettünk előre. Azt sem fogalmaztuk meg mit értünk alatta, és még a magyar önkormányzatok együttműködési megállapodását sem sikerült tető alá hozni. Ennek egyik oka valószínűleg az, hogy ezen célkitűzésünk támogatására nem találtunk partnert a többségi nemzetben. A legdemokratikusabb és legeurópaibb szerb pártok is mereven elzárkóznak e kérdésben. A vajdasági autonómista beállítottságú szervezetek, értelmiségiek sem hajlandóak erről tárgyalni.

 

Az autonómia-célkitűzéseink magvalósításáról szükséges vita mellett azt is át kellene gondolnunk, milyen részcélokat kell tartalmaznia autonómiatörekvésünknek. Gondolok itt olyan lehetőségekre, mint a helyi kisebbségi önkormányzatok, a települési szintű önkormányzatok. 15 év alatt a világ megváltozott körülöttünk, országunk nagy változásokon megy keresztül, az egész közép-kelet európai térség is gyorsan változik. Mindez új lehetőségeket, körülményeket jelent autonómiakoncepciónk szempontjából is.

 

        II.

Az elmúlt hónapokban, években országunk illetékes szervei meghozták a döntést, miszerint a jövőnket az EU keretein belül képzeljük el. Azzal, hogy az utóbbi hetekben megkezdődtek az előtárgyalások a stabilizációról és a társulásról, országunk végérvényesen az európai útra lépett. Ez egy olyan körülmény, amelyet nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, amikor a decentralizációról és az autonómiáról beszélünk.

 

Közvéleményünkben az utóbbi időben igen sok egymásnak ellentmondó, sokszor megalapozatlan feltevés jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy az EU milyen autonómiákat követel meg, milyeneket támogat. Hogy tisztábban lássunk ebben a kérdésben nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az EU gazdasági társulásként jött létre és a mai napig is ez áll a társulás alapjaiban. Ez azt jelenti, hogy az EU elsősorban az árú, a tőke, a lakosság, a szolgáltatások szabad áramlásában érdekelt. Tehát amikor azt halljuk, hogy az EU-ban eltörlődnek a határok, akkor tudnunk kellene, hogy ez mire vonatkozik. A nemzeti kisebbségek identitás-megőrzése szempontjából oly fontos oktatás, kultúra és nyelvhasználat nem képezi a közös európai jog részét, magyarán a tagállamok teljesen önállóan szabályozzák ezeket a kérdésköröket. Így pl. A szlovák-magyar határ a két ország shengeni zónába való belépés ével teljesen át fog alakulni, de a két szomszédos magyarországi és szlovákiai településen továbbra is más-más tanterv szerint folyik majd az oktatás, az egyik helyen a magyarországi tanterv a másikon a szlovákiai tanterv érvényesül, az egyik iskola a magyarországi iskolarendszerhez, a másik a szlovákiaihoz tartozik, és e kérdéseket mindét ország teljesen önállóan szabályozza. A másik példa az ún. diplomahonosítás kérdése. Ezt a kérdést is válasszuk két részre. Ha a továbbtanulás szempontjából vizsgáljuk a kérdést és úgy tesszük fel, vajon mely diplomával hol lehet továbbtanulni, akkor a válasz az, hogy erre nincs uniós szabályozás, minden felsőoktatási intézmény az akadémiai autonómia elvei alapján önállóan dönt arról, mely diplomát ismeri el a továbbtanulás szempontjából, és melyet nem. A munkába állás szempontjából viszont a diplomák egyenértékűsége merül fel. Azon foglalkozások szempontjából, amelyek esetében az állam nem érdekelt, a munkáltató dönti el, vajon elismeri e a külföldi oklevelet, vagy egyenértékűsítési bizonylatot követel. Csupán néhány foglalkozás esetében kötetett meg olyan uniós szabályozás, hogy az oklevél, bárhol is adták ki az unió területén elismerendő. Hangsúlyozni szeretnék egy fontos következtetést, hogy az autonómia kérdését, a kisebbségi jogok kérdését az EU-s csatlakozási folyamat önmagában nem dönti el.

 

Az EU számára elfogadható az is, ha a kisebbség nem igényel autonómiát, de az is ha igényel és a többség ezt megadja. Tehát a kisebbségi jogok kérdésében és az autonómia kérdésében nincsenek EU-s kötelező szabványok. Az EU az egyes eseteket  különállóan, saját konteksztusában kezeli. Éppen ezért az Európai Bizottság nem fogadja el, hogy a kosovói szerb kisebbségre vonatkozó szabványokat, modelleket a vajdasági magyar kisebbségre is alkalmazza. Az EU a kisebbségi jogokról általában elvi szinten nyilatkozik, mint az emberi jogok részéről. Azonban ha az EU konfliktust észlel a kisebbség és a többség között, akkor igen gyorsan reagál, mert meg szeretné akadályozni a konfliktus elmérgesedését. Ilyen esetben közvetítő szerepre vállalkozik. Azt szeretné elérni, hogy a kisebbség és a többség egyezzen meg, és a konfliktus ne terjedjen, hanem megoldódjon. Tehát, ha az általános kisebbségi jogok sérülnek, akkor az EU igen gyorsan, keményen reagál. Az autonómia kérdésében azonban azon az állásponton van, hogy a kisebbségnek és a többségnek kell megegyezni és esetleg csak közvetítő szerepre vállalkozik.

 

Nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar közösség a Vajdaságban határozza meg a teljes autonómiaköveteléseit a belgrádi kormány felé. Természetesen különbség kell, hogy legyen az optimálisan elérhető autonómia és a kezdeti tárgyalási pozíció között. Ebben az esetben az EU arra fogja kérni a belgrádi kormányt, hogy egyezzen ki a kisebbségekkel, sőt közvetíteni is fog. A tárgyalás eredménye azonban a két tárgyaló féltől fog függeni. Tehát részben tőlünk. Hogy kezdeti követeléseink mely részét fogjuk tudni érvényre juttatni az attól is függ, mennyire lesz szakmailag kidolgozva és erős érvekkel alátámasztva autonómiakoncepciónk, lesznek e ügyes, de kemény tárgyalóink, és persze attól is, a nemzetközi közvéleményt mennyire tudjuk követeléseink mellé állítani. Azt hiszem most kellene a kisebbségi jogok és az autonómia kérdésében tárgyalásokat kezdeményezni a belgrádi kormánnyal.

 

III.

Mai témánkhoz kapcsolódik a regionalizmus kérdése is. Természetesen e kérdésben is fontos szempont, hogy az EU miként kezeli ezt a témát. A regionális fejlesztés kérdése akkor jelent meg igazán hangsúlyosan az Unióban, amikor a két kevésbé fejlett déli állam csatlakozott, ugyanis Portugália és Görögország gazdasági mutatói messze elmaradtak a többi tagállam gazdasági mutatói mögött. Ma pedig már a 25 tagú Unióban a fejletlenebb régiók gyorsabb felzárkóztatása kulcsfontosságú célnak számít. A fejletlenebb régiók ugyanis komoly akadályai az árú, a tőke és a szolgáltatások áramlásának. A 2007-2013 időszakra vonatkozó fejlesztési terv és költségvetés új modellt tartalmaz a lemaradt régiók felzárkóztatására, és az EU határaira támaszkodó régiók gyorsabb fejlődésére. Ez az új hozzáállás a transznacionális régiókba n való gondolkodást jelenti, olyan régiókban, amelyek átnyúlnak az adminisztratív országhatárokon.

 

Magyarország 2007-2013 időszakra vonatkozó fejlesztési terve, amely a közös EU-s fejlesztés részét képezi, megpróbál egy új transznacionális régiót definiálni, és az EU-s fejlesztési tervekben elfogadtatni. Ez az új transznacionális régió a Kárpát-medencei gazdasági térség. Mivel ebben a régióban helyet találna a teljes Kárpát-medencei magyarság, nem szükséges e koncepció nemzetpolitikai jelentőségét hangsúlyozni.

 

Amivel foglalkoznunk kellene, az lenne, hogyan integrálódjon a vajdasági magyarság a Kárpát-medencei gazdasági térségbe? Mivel egy gazdasági térség nem határozható meg etnikai alapon, a Kárpát-medencei gazdasági térségbe földrajzi, gazdaság-szerkezeti, munkaerő-piaci és más megfontolások alapján a teljes Vajdaság tartomány be fog kerülni. A Vajdaság területe az itt élő magyarság szempontjából két szubrégióra oszlik. Az első az ún. tömbmagyarság vagyis annak a 8 községnek a területe amelyekben a magyarság abszolút vagy relatív többséget alkot és amelyekben a vajdasági magyarság 60%-a él. A másik szubrégió pedig a Vajdaság fennmaradt területe amelyben a vajdasági magyarság 40%-át kitevő szórványmagyarság él egyenlőtlen területi megoszlásban.

 

Úgy látom a vajdasági magyarság autonómiaformáinak gazdasági alapjait, illetve ezen alapok fontosságát egyszerűen nem lehet eltúlozni. A Kárpát-medence huzatos déli végein élő vajdasági magyarság csak akkor fog megmaradni szülőföldjén, akár egy magyar területi autonómia keretein belül, ha gazdasági boldogulását meg tudja találni.

 

Azt hiszem fontos lenne már most statisztikailag definiálni egy Észak-Bácskai régiót, még akkor is, ha közigazgatásilag és politikailag ennek nincs jelenleg realitása. Továbbá második lépésben meg kellene alkotni ennek a régiónak a fejlesztési tervét. Egy Észak-Bácskai régió ugyanis szerves kiterjesztése lenne a magyarországi Dél-alföldi régiónak, amely szintén csak egy statisztikailag, a fejlesztési célok miatt definiált régió.

 

A vajdasági magyarságon belül kisebbségben levő, de fokozottan hátrányos helyzetben élő vajdasági szórványmagyarság fejlesztése, specifikus igényeinek figyelembe vétele nem csak a nemes esélyegyenlőség elvének alkalmazása miatt fontos, hanem egyben a vajdasági magyarság egészének demokratikus fokmérője is. Ha a magas demokratikus elvek alapján a többségi szerb néptől elvárjuk a kisebbségi magyarok igényeinek figyelembevételét, akkor nekünk is a vajdasági magyarságon belül méltányolnunk kell a kisebbségben élő szórványmagyarság igényeit. Ezért fontos nemzetközösségünk fejlesztési programjai között a vajdasági magyar szórványprogram kidolgozása.