KÜLDETÉSNYILATKOZAT

„Ha az országok és nemzetek virágzását tekintjük... úgy fogjuk találni, hogy felemelkedésük oka többnyire az egészséges agyvelő és a jól szervezett tudományos intézetek voltak”

(Széchenyi)

A határon túli magyarság a tizenkilencedik századbeli lelki alkattal élte végig a huszadik századot, és ezzel a lelki alkattal lépett be a huszonegyedik századba. Ennek a megkésettségnek a legfőbb oka az, hogy az elcsatolt területekre került magyarság szellemi műhelyek és nemzeti értelmiség nélkül maradt. A jobbára földművesekből és munkásokból álló népesség önnön erejéből nem volt képes a magyar intézmények ­ önálló iskolák, egyetem, sajtó, tévé ­ és az értelmiség hiányából fakadó szellemi űrt áthidalni, még kevésbé nemzeti stratégiát kidolgozni, ezért nem lelte helyét és mindmáig távlatnélkülinek érzi jövőjét.

A délvidéki magyarság szellemi-kulturális élete a harmadik évezred elején gyarmati állapotokat tükröz: a közoktatásból, tájékoztatásból, politikából teljes egészében hiányzik a magyar szellemiség. Idegen érdekek, szándékok, törekvések hatása alatt áll közéletünk, ezért nemzeti közösségünk (ha egyáltalán beszélhetünk közösségről) nem képes megjeleníteni, és eredményesen képviselni érdekeit.

Amíg a tizenkilencedik századból ránk maradt folklórban elevenen élnek a múlt hagyományai, szellemi életünkből teljes egészében hiányzik a szolidaritásérzés és a közösségi tudat, amely a jövőt illetően az összefogás alapjául szolgálhatna.

A közös érdek a nemzetek hosszú életének az egyedüli biztosítéka.

A nemzettudat hiánya miatt az egyéni önszerveződés nem képes közös cselekvési programokban összegeződni, ami a népesség atomizálódását és felmorzsolódását eredményezi. A gyökértelenség nem csak a közösség, az egyéni életvitel szintjén is megbosszulja magát: nehezen elviselhető rossz közérzettel jár, amely különböző lelki károsodásokban és önpusztító magatartásban ölt formát.

Az elmúlt nyolcvan esztendőben növekvő mértékben pusztult, szegényedett és öregedett el Délvidék magyar lakossága. Ennek a folyamatnak a megállítására és vissza-fordítására kísérlet sem történt, s vélhetően nem is történik mindaddig, amíg véget nem ér a szellemi-kulturális elnyomás, az európai keresztény kultúrának és a nemzettudatnak a szándékos és módszeres háttérbe szorítása.

Az elszakított nemzetrészek gondjai-bajai többrétűek: politikai, gazdasági, demográfiai és mentális természetűek. Ez utóbbi talán a legsúlyosabb valamennyi közül, hiszen nem önmaguk a körülmények, hanem a lélek tesz népeket erőssé, megfontolttá, magának jövőt építővé, mint ahogyan a lélek gyengesége vagy hiánya tesz más népeket életunttá, szervezetlenné, magatehetetlenné.

A kisebbségi kérdés rendezése magának a kisebbségi helyzetnek a megszüntetése.

Mindaddig, amíg nem kerül sor a kisebbségi kérdés rendezésére (a kisebbségi helyzet megszüntetésére!), nehezen várható el az elszakított nemzetrészek szellemi újjászületése, anyagi és kulturális felemelkedése. A helyzet megváltozása azonban nem kevéssé magának a magyar szellemiségnek a függvénye, hiszen e nélkül fel sem merülhet, meg sem fogalmazódhat semmiféle közösségi igény. 

Ebből a csapdahelyzetből nem könnyű kiutat találni. De nem lehetetlen. Hivatkozhatunk például Széchenyi István alábbi szép gondolatára:

„Azt a nemzetet, amelyben erős lélek van, idegen hatalom soha és semmi körülmények közt nemcsak, hogy el nem nyomhatja, de óriási előmenetelében sem hátráltatja.”

Keresve a szellemi megújhodást szolgáló együtt-gondolkodás új lehetőségeit, a társadalmi önszerveződés felélénkítése, a korszerű nemzettudat kimunkálása és a világfolyamatokhoz való felzárkózás serkentése céljából szükségesnek láttuk egy stratégiakutató és fejlesztési intézet létrehozását. 

Az Intézet céljai

Olyan intézetet, szellemi műhelyt kívánunk létrehozni, amely megfelel az ezredfordulót követő kihívásoknak. A térség, amelyben élünk, most szabadul ki a diktatúrából és a dezinformációs társadalomból. Egyszerre éljük át:

Miközben az élet drámai változásokkal van tele, és a jövő alakulása nagymértékben attól függ, hogy milyen gyorsan tudunk bekapcsolódni a jelzett világfolyamatokba, a délvidéki magyarság a kommunista diktatúra következményeként még mindig passzív rezisztenciában szenved és tétlen szemlélője a dolgok alakulásának.

A szellemi műhelyként működő Intézet ihletője, mozgatója, szervezője kíván lenni a délvidéki magyarság megerősödésének, ugyanakkor a katalizátor szerepét kívánja betölteni a térség Európához való felzárkózási törekvéseiben.

A Szellemi Műhely maga köré kívánja tömöríteni mindazon személyeket, egyesületeket, szervezeteket, akik, illetve amelyek szívügyüknek tekintik a fenti célkitűzést.

A múlt helyett a jövőhöz igazodni

Az életszervezés szempontjából a legnagyobb gondot az jelenti számunkra, hogy tudatunk a múlt lenyomatait őrzi, cselekvéseink során a korábbi helyzethez igazodunk, nem a jelenhez és a jövőhöz. Az emberek nehezen tudnak megszabadulni attól, amit egyszer a fejükbe vettek. Többnyire elavult ismeretekkel rendelkeznek, amelyekhez annak ellenére ragaszkodnak, hogy már semmi értelmük nincsen. 

Az emberek általában úgy viselkednek, gondolkodnak, mintha megállt volna velük az idő. Nem érzékelik a társadalmi változásokat, vagy nem hajlandóak tudomást venni róluk. Ez a szindróma különösen a kivándorlók esetében gyakori, akik gyakran akkor is ragaszkodnak az egykori szülőföld-képhez, amikor az már régen a múlté. Nevezzük egyszerűen emigráns szindrómának ezt a jelenséget, amely gyakran azokra is jellemző, akik bár egy helyben élnek, nem veszik észre, hogy a világ megváltozott körülöttük.

„A mi magyar bajunk mindig az idő volt. Az órák lassabban járnak, mint Európában. Amikorra nálunk megérett valami, Európa már döntést is hozott, a számunkra is.”

(Németh László)

Nemcsak az egyéni életszervezés, hanem a szellemi és politikai élet is foglya a múltnak.

A trianoni békeszerződés megemészthetetlen keservei gyötrő társadalmi, politikai, nyolcvan esztendő után sem sikerült megszabadulni a pusztulás víziójától és a reménytelenség érzésétől. Annyira sem sikerült a depresszióból kilábalnunk, hogy megfogalmazódott volna valamilyen jövőkép bennünk.

Holott sosem volt nagyobb szükség a világban eligazításul szolgáló iránytűre, átfogó nemzetstratégiára, mint manapság a globalizálódó és gyorsuló világban, amelyben az értékek válságba kerültek, a családok hagyományos társadalom-formáló tradíciói megváltoztak, a kommunizmus bukását követő új világ a népesség többsége számára ismeretlen versenytörvények szerint szerveződik. Pedig ezek a törvények kőkemények, amelyekben a trianoni csonkolt nemzettestbe sulykolt önvádaknak és belső kínoknak nincs semmi helyük.

A múlt fölött már nincs hatalmunk, a jövendőnek azonban még urai vagyunk.

A jövő a tudás alapú társadalomé  

A nemzetek és nemzetrészek élete alapvetően az emberek tudásától, egészségétől, a család megerősödésétől, illetve a közösség szellemi fejlettségi szintjétől függ. A globalizálódó világban, amelyben mindent háttérbe szorít az anyagi javak uralma, az egészség megőrzése, a család biztonsága, a tudás gyarapítása, a nemzeti értékek ápolása jelenti a társadalom fejlődésének alapját. Ahogyan Széchenyi mondja: a népek értelmi súlyától függ, hogy az emberi civilizáció milyen lépcsőfokáig jutnak el.

„Az intelligens nép mostoha honát is kellemesre varázsolja, egy elfogult nép ellenben paradicsomi hazáját is igen kellemetlenre változtatja.”

A tudás nehezen megszerezhető, költséges, fáradtságos, időigényes és csak hosszú távon megtérül befektetés. A tudás megszerzésének eredményeként azonban ­ alacsonyabb vagy magasabb szinten - monopolizált hatalom jön létre, amely versenyképessé tehet népeket és embereket az újkapitalizmus kemény világában.

Nekünk is, akár csak a térség más népeinek, csak a tudás és a szellemi tőke megszerzése és növelése biztosíthat felzárkózási esélyt Európához. Ennél fogva a legfontosabb feladat a tudás megszerzési hálózatának a kiépítése, működtetése és fejlesztése.

A magyar fejlődés alapja

Sokan azt tartják, hogy a jog a hatalom szolgálólánya. A tudás is a világ hatalmi elvárásaihoz igazodik. A kérdés mindig az: ki építi ki, ki tartja fenn, ki irányítja a tudományos kutatást, az információáramlást, ki tartja kézben a tudáshálót és a tudás elosztását. Jelenleg a tudáspotenciál a diktatórikus globalizációt szolgálja. Illúzió azt hinnünk, hogy a fejlett világ modelljenek és receptjeinek szolgai lemásolásával megoldhatjuk saját sorsunk dilemmáit.

A Széchenyi István nevét viselő Stratégia-kutató és Fejlesztő Intézet a globális világ, a közép-európai térség, és a magyar valóság újraelemzésével kíván foglalkozni a programalkotás szándékával. Programalkotás, nemzeti stratégiakeresés nélkül nem lehet új jövőképet kimunkálni, új jövőkép nélkül pedig nem lehet a fejlett világhoz felzárkózni.

Intézetekre, szellemi műhelyekre már csak azért is égető szükségünk lenne, mert a délvidéki magyarság esetében nem beszélhetünk se magyar iskolahálózatról, se magyar egyetemi oktatásról. A magyar szülők jelentős hányada már az elemi és középfokú iskolákban szerb tagozatra járatja gyermekét, abból a meggondolásból, hogy később úgysincs lehetősége magyarul tovább tanulni. A magyar tagozaton tanuló diákokat is több helyen szerb nyelven oktatják, akiknek aztán nemcsak a szaknyelvi ismeretei hiányosak, hanem íráskészségük és a beszédkultúrájuk is. Magyarság-tudatukról pedig jobb nem beszélni.

Mindezen hiányosságok következtében nemzeti közösségünk szellemi kapacitása nem áll arányban a magyarság létszámával. A magyar iskolahálózat létrehozása a jövő szempontjából esszenciális fontosságú, ám addig is jelentősen növelni kell a magyarság felsőoktatásban való részvételi arányát.

A tudás fontosságát illetően ne feledjük Széchenyi jövőre vonatkozó meglátását:

„A tudományos emberfők mennyisége a nemzet igazi hatalma.”

Más természetű gondjaink is vannak. A kommunizmusból öröklött iskolarendszer sem formájában, sem tartalmában nem felel meg a modern kor követelményeinek. A tananyaggal nemcsak az baj, hogy az életben semmi gyakorlati hasznát sem venni, hanem az iskola többnyire már elavult ismereteket sulykol a diákok fejébe.

Tehetségek szerencsére mindenütt teremnek, akik szorgalmuknak köszönhetően magas szellemi teljesítményre képesek. A nyugati világ, köztük a legnagyobb amerikai információs cégek, tele vannak kitűnően képzett magyar szakemberekkel. A tehetséges, rátermett, kreatív emberek nemcsak a megélhetési gondok miatt vándorolnak ki nagy számban, hanem azért, mert itt a jövőt jelentő tudástőkének nincs értéke. Mi több: a pártállam átkos ideológiai öröksége miatt éppen a legtehetségesebb, legrátermettebb emberek ütköznek a legtöbb nehézségbe.

A magyar fejlődés alapja a szellemi tőke gyarapítása, a tudáspotenciál növelése.

A hatalompolitika

A múlt örökségeként erősen hierarchikus társadalomban élünk, ami nem kedvez sem a tudás megszerzésének, sem a tudás hasznosításának. Az anyagi gyarapodás és társadalmi érvényesülés nem a tudás és szakismeret függvénye, hanem a párttagságé. A tehetségtelen embereknek jól jön ez, mert ravasz képmutatással könnyen kiszoríthatják állásaikból a rátermett, tehetséges embereket, akiktől idegen mindenféle feudális jellegű hűségnyilatkozat.

Nálunk még mindig a párt helyezi posztokra az embereket.

Sokan még ma sem tudják, hogy tulajdonképpen ez a társadalmi kontraszelekció volt az, ami sírba vitte a kommunista rendszert, és hogy ma is ez a legfőbb akadálya a rendszerváltásnak és a jövő felé való fordulásnak.

A pártdiktatúrákban nem csak az a tragikus, hogy a jövő emberei rossz politikai kompromisszumok áldozataivá válnak, hanem az is, hogy maga a politika képezi a fejlődés legfőbb akadályát. Sajnos ez a szemlélet nem idegen a magyar kisebbségpolitikától sem: ugyanazt a káderpolitikát folytatják, mint a hatalmi pártok, ennél fogva a jövő építése helyett a múltat konzerválják nemzeti közösségünk életében.

Új megoldások keresése

Mivel a szellemi potenciálban egyébként is szűkölködő magyarságot a pártos kontraszelekcióval nem lenne szerencsés még kilátástalanabb helyzetbe hozni, a Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet egyik fontos feladata az, hogy új megoldásokat keressen és sugalljon ezen a téren. Új megoldások keresésére azért is nagy szükség van, mivel a kisebbségpolitika számos vonatkozásokban téves felismerésen nyugszik. Az ötletszerű, esetleges, rögtönzésekből álló, koncepciótlan politizálást távlatot nyújtó stratégiával kell felváltani, amelyben az egyoldalú alkalmazkodás és elvtelen kompromisszumok helyett a kezdeményezésre tevődik át a hangsúly.

A támogató és ösztönző lépések és az új politikai stratégia kidolgozása mellett figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy a délvidéki magyarság ez idő tájt nem mutat kellő fogékonyságot közösségi érdekei iránt, hiányzik belőle az együttműködésre való hajlandóság, nincs hagyománya az önszerveződésnek és a merev hierarchiát, nélkülöző közösségi munkának.

Naponta szükséges összegezni és újra értelmezni a világot, amelyben élünk.

A globalizáció kihívásai  

A kommunista örökség mellett szembe kell nézni a világ globalizációs kihívásaival is. A globalizáció több területen is dezintegrálja a nyelvi-kulturális közösségeket, amelyeknek csupán az erős lokális hálózati társadalmak tudnak valamelyest ellenállni. A globalizálódó világban a közjó, a közérdek, az élet minősége háttérbe szorul az anyagi érdekeltséggel szemben. A közhiedelemmel ellentétben, amely a globalizálódástól várja a társadalmi felemelkedés lehetőségét, a valóságban ezzel pontosan ellentétes folyamat megy végbe: a jövedelemelosztásban, a gazdasági és politikai hatalom elosztásában mind nagyobbá válnak a meglévő egyenlőtlenségek. A vagyon, a hatalom, a jólét mind kevesebb kézben összpontosul.

A világtörténéseket le kell fordítani a közösség nyelvére.

A világban két párhuzamos, egymással ellentétes irányú folyamat zajlik. A lokális világ és a globális világ kölcsönhatási folyamataitól függ a dolgok kimenetele. A globális folyamatokkal kapcsolatos történéseket ezért lokális kontextusba kell helyezni. A tudást, információt a magunk javára kell hasznosítani: be kell ágyazni az etnikai közösség, régió, település meglévő szerkezetébe, ismeretanyagába, tudásszintjébe.

Ezzel egyidőben egy fordított előjelű feladatot is el kell látni. A lokális származó problémákat, igényeket, érdekeket, tudást, tapasztalatot érthető formába kell önteni a globális világ számára, érthető formában, és érthető nyelvezettel kell közölni érdekeinket a világgal.

Ha a kívülről, a globális világból érkező tudást, információt nem képes egy közösség a maga javára fordítani, mondjuk olyképpen, hogy azok tanulásra, új ismeretek szerzésére inspirálnak, új tudás, képességek kifejlesztésére szolgálnak, a lokális világ megreked a fejlődésben, és passzív szenvedő alanya lesz a történéseknek. Ez fordítva is érvényes: a globális terjeszkedés is új jellemzőket vehet fel attól függően, hogy mekkora szerepet játszik benne a lokális tudás, a lokális érdek, a lokális akarat, a lokális identitás.

A világban végbemenő folyamatok semmiképpen sem hagynak bennünket érintetlenül, a kérdés csupán az, hogy pusztán szenvedő alanyai leszünk-e a világtrendeknek, vagy követjük az eseményeket, és magunk is részt veszünk az átalakulás folyamatában.

A globális folyamatok mögött lokális érdekek, lokális törekvések, lokális tudás rejlik, egyik nagyobb súllyal, a másik kisebbel. Nekünk azon kell lennünk, hogy súlyunk és szerepünk felértékelődjön, és lehetőségeinkhez mérten részt vegyünk a világfolyamat alakításában.

Ezek a folyamatok korántsem olyan követhetetlenek és elérhetetlenek. Gondoljunk csak a politikai rendszer összeomlására, a többpártrendszer kialakulására, a gazdaság átalakulására, a politika és technológia szerepének megváltozására, vagy akár a világhálóra.

Ennek a szerepnek csak egy olyan korszerű új intézeti forma tud megfelelni, amely összhangban áll az újfajta versenystratégiákkal: a váratlan fejleményekre, s önmaga állandó megújítására képes új típusú cégek térhódításával.

A Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet létrehozásának egyik célja, hogy a világtrendek közvetítése révén segítse a határon túli magyarság dilemmáinak a megoldását, és inspirálja a térséget a világfolyamatokba való bekapcsolódásra.

Az új típusú cégek

A korszerű alapoktatás és színvonalas szakmai oktatás mellett olyan cégeké, vállalatoké a jövő, amelyekben permanens továbbképzés folyik. Mivel a képzés mindinkább a világhálóra tevődik át, a távolabbi jövő minden bizonnyal a globális hálózat révén megvalósuló egyéni önképzésé. 

A jövő a kis, akár egyszemélyes cégekből és bedolgozókból szerveződő vállalatoké, amelyek maguk is egy hálózati rendszer részei. A tevékenység jelentős része az intézmény falain kívülre kerül, mások végzik el szolgáltatásként. A cégnek kizárólag arra kell koncentrálnia, ami miatt létrejött.

A jövő a globális hálózat révén megvalósuló folyamatos önképzésé.

A modern szervezetek kialakítása szempontjából a kisebbségek ma még orientációt vesztett, alulinformált, kiszolgáltatott helyzetű csoportot képzenek. A jövő vonatkozásában nemcsak a kezdeményező, merész, távlatos jövőképeket és cselekvési alternatívákat kínáló társadalmi szervezetek hiányoznak, hanem azok a vállalkozási formák is, amelyek nélkül a határon túli magyarságnak arra sincs esélye, hogy a virtuális Európa részévé váljon.

Az új típusú cégek legfőbb erőforrása a tudás.

Nemcsak a kutatóintézetekre áll ez, de a gazdaságban is egyre inkább a tudás válik a legjelentősebb erőforrássá. Vonatkozik ez lokális közösségekre és az egyéni életstratégia kialakítására is.

Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet ebben a vonatkozásban is modellként kíván szolgálni, amennyiben létrehozásával egy nyitott hálózati rendszert kívánunk kialakítani, amelynek alapvető célkitűzésén kívül nincs mereven rögzített tevékenységi köre és szervezeti kerete.

Az Intézet munkája programszerűen illeszkedik a társadalmi és politikai történésekhez, miközben az itt élő embereket kívánja szolgálni, azok testi, lelki, szellemi komplexitásában.

Nem árt ismételten hangsúlyoznunk, hogy az intézmény nyitott rendszerű, amely a mindenkori társadalmi, gazdasági politikai viszonyok függvényében fogalmazza meg aktuális feladatait, válogatja meg hozzá partnereit, s dönti el, hogy mikor, milyen - gazdasági, etnikai, politikai, egészségügyi, családi stb. - problémák megoldására kívánja aktivizálni a térségben fellelhető potenciális partnereket.

Az Intézet működési formája 

A Kisebbségi Stratégiakutató Intézet együttműködési szövetségre kíván lépni önkormányzatokkal, állami szervekkel, iskolákkal, művelődési házakkal, egyházakkal, pártokkal, társadalmi szervezetekkel és magánszemélyekkel, konkrét feladatokkal kapcsolatban. Tehermentesítve magát minden olyan funkciótól és tevékenységtől, amit mások elvégezhetnek helyette, létrejöhet egy olyan új mozgató, szervező erő, amely integráló szerepet tud betölteni a jelenleg diffúz és szervezetlen társadalmi életben. Más szóval az Intézetet a kihelyezett vállalati funkciók elve mentén kívánjuk működtetni, amellyel együtt létrejön a kihelyezett tevékenység modern hálózati rendszere.

A stratégiakutatásról beszélünk, de a stratégia kifejezést felcserélhetnénk jövőkép kialakítására, rövidebb és hosszabb távú tervek, programok kidolgozására. A jövőkép és programalkotás szándéka egyaránt kiterjed a gazdaságstratégiára, kultúrastratégiára, oktatási és tudományos stratégiára, egészségstratégiára, politikai stratégiára, régió stratégiára, attól függően, hogy az élet milyen kérdések megoldását helyezi előtérbe. Szellemi műhelyünk azonban legfőképpen a múltból örökölt gondolkodási stratégián kíván változtatni, amelytől nem csak az egyszerű emberek, de a vezető értelmiség is nehezen tud megszabadulni.

Hitünk szerint ezekkel a rendszerjellemzőkkel sikerül egy olyan műhelyt létrehoznunk, amely alapvető szellemi integrációs, valamint a lokális közösségek és a globalizációs folyamatok közötti közvetítő szerepe mellett alkalmas az általános világtrenddel és váratlan fejleményekkel egyaránt számoló jövőstratégia kimunkálására.

A korszerű nemzettudat  

Egy magyar szellemi műhely létrehozására nagy szükség mutatkozik abból a meggondolásból is, hogy jelenleg nemcsak a jövőkép, hanem az egymásrautaltság és egymástól való függés tudata is hiányzik az emberek fejéből, mint ahogyan hiányzik a közös nemzeti értékek tisztelete és az erkölcsi szolidaritás is. Pedig nem csak az egyén egzisztenciája, de az egészség mértéke is a közösséghez való viszony függvénye.

Miközben a lokális kötődés, köztük a nemzeti identitás válik az új világ egyik meghatározó elemévé, nálunk széles tömegek nem képesek szabadulni a kommunizmus szellemi örökségétől: a róluk gondot viselő állam eszményétől, amelynek ellenében lemondtak közösségi érdekeikről. Az emberek a múltba fordulnak, visszasírják a "régi szép időket", oda szeretnének visszatérni, ahova nem lehet.

Minél egészségesebb egy ember, annál jobban, erősebben kötődik közösségéhez és vállalja annak feladatait. Ami fordítva is áll: minél sérültebb az egyén lelke, annál kevésbé érdekli, hogy mi történik körülötte, nem érzi át sorstársai helyzetét, menekül a kötöttségek és feladatok elől.

 (Adler)

Szemléletváltásra van szükség, e nélkül nincs reform, nincs előrelépés. A szemléletváltáshoz egyaránt hozzátartozik a lokális kötődés és a korszerű nemzettudat, amely alkalmassá teszi a népeket arra, hogy megfogalmazzák közösségi érdekeiket és releváns társadalmi igényeiket. 

A lokális konfliktusok globálisan nehezen kezelhetőek.

A korszerű nemzettudat szerepe más vonatkozásban is felértékelődött. Miközben a haditechnika mérhetetlen atomarzenált halmozott föl, a rakéták és elfogórakéták versenyére milliárdokat költenek a nagyhatalmak, a konfliktusok rendre lokális szinten válnak kezelhetetlenné.

A globalizálódó világban az etnikai, térségi, gazdasági, kulturális és politikai feszültségek helyi háborúkat robbantanak ki, amelyek fertőző vírusként terjednek át egyik helyről a másikra, globálisan nehezen kezelhetők, megelőzésükre meg éppenséggel nem volt példa az elmúlt évtizedben.

Lokális katasztrófák háborúk nélkül is bekövetkezhetnek, gondoljunk csak azokra a veszélyekre, amelyek az embert egyediségében és közösségében fenyegetik. Gondoljunk az életminőség romlására, a fiziológiai és pszichológiai állóképesség leromlására, melynek következtében több mint egy évtizeddel csökkent az átlagéletkor ebben a térségben, különösképpen a magyarok körében.

Ezek a problémák végső soron a nemzeti identitászavarban gyökereznek: a társtalanság érzésével, a nemzeti kultúra értékvesztésével, a kisebbségi komplexusokkal stb. állnak összefüggésben. 

A magyar népesség csökkenése a legsúlyosabb gondjaink egyike.

Vagy hadd utaljunk a demográfiai helyzetre. A magyar népesség csökkenés és az idegen népesség beáramlása a magyar népesség szálláshelyére a legsúlyosabb lokális gondjaink egyike. Az a körülmény, hogy még elképzelésünk sincs ennek a problémának a kezelésére, mindennél ékesebben példázza, hová jut egy nemzeti közösség autentikus szellemi vezetőréteg nélkül.

„Egy nép csak akkor jelentős, ha vezetői értelmesek, a nép pedig erős és egészséges”.

(Széchenyi)

Ezt az űrt nehéz lesz bepótolni, a nyolcvan évi kisebbségi helyzet ugyanakkor a jövőre vonatkozóan hasznosítható tapasztalatszerzéssel járt, amely alapján az etnikai kérdés kezelését illetően sugallhatunk olyan térség-specifikus megoldásokat, amellyel talán elejét lehet venni a lokális háborúknak. A korszerű nemzettudat kimunkálása konstruktív szerepet játszhat a magyar és nem magyar közösségek kapcsolatainak alakításában és ugyanakkor a magyar közösség helyzetének megszilárdításában. Egyelőre ettől még távol állunk.

A nemzeti önfeladás és a szervilis magatartás olyan mélyen rögzült az emberek tudatában, hogy még kisebbségi pártjaink sem képesek a magyarság releváns társadalmi érdekei mellett kiállni.

A folyamatos helyzetértékelés, hálózatkiépítés, intézményfejlesztés mellett a Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet egyik fontos célja azoknak az elveknek a megfogalmazása és azoknak a stratégiai terveknek a kimunkálása, amelyek hozzásegíthetnék a politikai élet szereplőit a magyarság jövőjével kapcsolatos aktívabb és az eddigieknél hatékonyabb közéleti szerepvállaláshoz.

Az Intézet tevékenysége  

Céljai megvalósítása érdekében az Intézet vitafórumokat, kerekasztal beszélgetéseket, tanácskozásokat kezdeményez, előadásokat, tanfolyamokat, oktatási programokat szervez, tudományos kutatást folytatat, kiadói tevékenységgel foglalkozik. Irodákat nyit és működtet különféle társadalmi szolgáltatások végzésére: pályaválasztás, párválasztás, családi- és nevelési tanácsadás, vállalkozásfejlesztés, tervek, projektumok, pályázatok készítése, privatizációs ügyek, vagyon visszaigénylés stb. Emellett külön gondot kíván fordítani a közösség lelki-egészségügyi gondozására: a hitélet ápolására, a nemzeti önismeret elmélyítésére, az ifjúság nevelésére, a család erősítésére, az interetnikai kapcsolatok megszilárdítására.

A kor követelményeinek megfelelően a merev intézményszerkezet helyett egy rugalmas szerkezetű, hatékony intézményt kívánunk működtetni, amely serkentőleg kíván hatni a délvidéki magyarság önszerveződésre.

A határon túli magyarságot sújtó gazdasági, politikai, társadalmi problémák csak komplex szemléleten és stratégiai programokon alapuló döntésekkel oldhatók meg. Ezt szem előtt tartva az Intézet egyaránt törekszik:

Rögtönzéssel, átfogó helyzetismeret és alternatív programok nélkül aligha lehet a súlyos gondokat orvosolni. Nélkülözhetetlenül szükség van a nemzeti szellem erősítésére, a közösségi stratégiai gondolkodás tágítására, a jövőre vonatkozó különböző a cselekvési programok kidolgozására.

Az intézet tevékenysége több síkon zajlik:

· képzés (oktatási programok, stúdiumok)

· tájékoztatás (kiadói tevékenység),

· tudományos kutatás

· rendezvények szervezése

· társadalmi szolgáltatások (tanácsadás, projektumok)

Hitünk szerint a Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet a jelzett feladatkörnek eleget tud tenni. 

Ada, 2001. aug. 28.